Őszinte gondolatok a sebességről, és mindjárt itt a Design Hét

Minap hazafelé jövet a Tadzsikisztánban megrendezésre kerülő nemzetközi filmfesztivál sajtóközleményét vitattam magammal hol angolul, hol oroszul. Eközben a lábam rutinszerűen sétált az utcán, szemem valami titokzatos sarkából észrevette a piros lámpákat, és még lélegeztem is. Vagy tíz percig tettem ezt, hiszen észre sem vettem miképp jutottam el az irodából a metróig. Kerek tíz percet az életemből csupán a fejemben éltem, elszakadva a valóságtól, levegő hőmérsékletétől, gyomorkorgástól, mellettem jövő-menő emberektől, autóktól, galamboktól...vajon összesen hány percet, órát, napot, hetet élünk le úgy, hogy észre sem vesszük?

Szoktátok figyelni magatokat? Felfigyeltétek már Ti is ezt a jelenséget? 

Már jó ideje szokásommá vált figyelni magamat, hisz csak így tudhatom kivel is élek én egy bőrben. Az utóbbi időben a sebesség került a figyelem középpontjába. Gyorsan kelünk, gyorsan készülünk, gyorsan eszünk, gyorsan hízunk, gyorsan fogyunk, gyorsan alszunk, gyorsan dolgozunk, gyorsan, gyorsan, gyorsan...de vajon hová sietünk? Vagy mitől menekülünk?

A kreativitás megéléshez, mint bármi másnak a megéléshez le kell lassulni. Amint lelassulunk, észreveszünk olyan részleteket, amelyek felett azelőtt csak úgy átsiklottunk, mintha ott se lettek volna. Már az uralkodó  (mainstream) pszichológiai irányzatokban is helyet foglalt a tudatos, éber megélés. Itt ajánlanék egy gyakorlatot Jon Kabat-Zinn és munkatársai után szabadon.

Gyakorlat

Fogj meg egy kicsi, ehető tárgyat (eredetileg mazsola szerepel). Úgy nézz rá, mintha soha az életben nem láttad volna. 

-Most tekinteteddel pásztázd végig a legkisebb részletig, minden oldalról. Figyeld a mélységeket és magasságokat, a fény játékát, színárnyalatait, mindent, amit szemmel megfigyelhetsz.

-Tapogasd meg! Érezd a textúráját, a hőmérsékletét, a felület lágyságát vagy keménységét.

-Szagold meg! Figyeld az illat intenzitását, hatását.

-Tedd a szádba, és közben figyeld az útját. Érezd, ahogy az ajkadhoz ér, majd érzékeld a tárgyat a nyelveddel. lassan...lassan, a gyomor megvárja:)

-Ízleld meg, miközben figyelsz: mi zajlik a szádban, milyen ízélményt kapsz?

-Nyeld le! Érezd, ahogy a lenyeléséhez készülsz, érezd, ahogy a szándék átfordul cselekedetté, történéssé.

-Kövesd a tárgy útját és a saját érzéseid.

...és még több élmény: szeptember 28 és október 7 között ismét megrendezésre kerül Budapest Design Hét. Az idei téma: "ÉLJ LASSABBAN - SLOW DESIGN". A programban többek közt újrahasznosítás, közösségi művészet, fenntarthatóság, szociális alkotás, stb. A rendezvény programot itt találod: http://www.designhet.hu/program

Az inspiráció fontos, élvezzétek! ...de ne felejtsük el jól megízlelni és megrágni;)

A bogár is természeti lény, avagy bogarológiai alapok

Mivel nem akadt kéznél egy újraértelmezésre váró bogár, kis összeállítást készítettünk a mások által természeti lénnyé hasznosított bogarakról:)

Kis bogártipológia:

FŰBOGÁR

Forrás: http://visualfunhouse.com/transportation/grass-covered-camouflage-volkswagen-bettle.html

MOHABOGÁR

Forrás: http://farmprogress.com/blogs-food-versus-fuel-1424

VIRÁGBOGÁR

Forrás: http://www.inspirebohemia.com/2011/07/unique-garden-planters-and-displays.html

PÖTTYÖS NÖVÉNYBOGÁR

http://www.britannica.com/blogs/2011/04/10-beautiful-botanic-gardens/

VIZIBOGÁR

Forrás: http://newslite.tv/2011/06/

A BOGÁR, AKI ELÜTÖTT EGY MEDVÉT

Forrás: http://istenbizony.hu/tag/custom/

PÓKBOGÁR

Forrás: http://www.greendump.net/tag/recycled-art

Beszélő falak...mit mondanak Neked?

Tetszik, nem tetszik...

Aki soha életében nem mondta ki ezeket a szavakat, mármint TETSZIK vagy NEM TETSZIK, nyolcfogásos vacsorát nyer a Kreatív Homokozó jóvoltából. Senki? 1-2-3...

Őszinte leszek: mi is vacsora nélkül maradunk!

Nem csak Ádám, aki megnevezte a világ jelenségeit és Arisztotelész, aki  az osztályozás logikai alapelveit dolgozta ki, mindannyian állandóan kategorizálunk. Ezek itt koszos ruhák, azok ott tiszta ruhák. Ezek itt ehető gombák, azok pedig: mérgezők.

Az osztályozás hasznos, praktikus, segít eligazodni a világban – megkönnyíti a mindennapokat.

DE...nem, nem az a DE, amely az ellenkezőt hivatott állítani, nem is német országjelző, hanem az a DE, amely egyetértve a kategorizálás fontosságával, kissé tágítani szeretne. Gondolom sejtitek, hogy még mindig a KREATIVITÁSRÓL beszélünk. 

Kreativitás szempontjából az osztályozás olyan, mint a lakásban töltött élet. Biztonságos, átlátható, kényelmes. Ha kinyitjuk az ablakot bejön a friss levegő, de a huzattól meg is fázhatunk. Ha kisétálunk az ajtón, megismerhetjük a színes világot, de meg is ázhatunk az esőben, eltévedhetünk az ismeretlenben. 

Vannak olyan kategóriák, amelyek szűkítik a mozgásterünket és látókörünket, nem is beszélve arról, hogy a kreativitás ablakán szorosra lehúzzák a redőnyt. Ilyen például a TETSZIK/NEM TETSZIK féle osztályozás. Segít tájékozódni a világban? Nem. Megkönnyíti az életet? Ellenkezőleg. Ha egy légtérben vagyunk a nemtetszik dobozba sorolt valamivel vagy valakivel ,még rosszul is érezzük magunkat. 

Tetszik a kék, de nem tetszik a zöld, tetszik a tulipán, de nem tetszik a margaréta, tetszik a szeme színe, de nem tetszik az orra... de attól még ott van, létezik, csak a határ túloldalán. Kizártuk mert nem tetszik. Kizártuk a benne rejlő lehetőségeket is.

A KREATIVITÁShoz vezető úton, azaz önmagunkhoz vezető úton egy nagyon fontos útszakasz a tetszés/nem tetszés elengedése. A legegyszerűbben ezt határaink feltérképezésével tehetjük meg. Mi az, ami belefér, és mi nem? Mi tetszik és mi nem. Mi az, ami én vagyok, és mi nem...

Most a témát itt folytatom: http://www.vegtelenlehetoseg.hu/
Kulcsszó: komfortzóna

Kulisszák mögött: PARADICSOM

Paradicsom...Imádom ezt a magyar szót a maga kétértelműségében. Most a mindennapos piros paradicsom lesz a főszereplő nem mindennapi szerepben. Úgyis mondhatnám, hogy kicsit elhúzom a kulisszákat, hogy be tudjátok kukkanni, hogyan épül a Kreatív Homokozó új lakhelye. Kíváncsiak vagytok? Látom, bólogattok:)

Vannak ugyan dolgok, amelyekhez nem értünk...alapok, falak, tető, de zömében saját kezűleg építkezünk. Így lett ez a logóval is. Első ijedség után- jaj, ilyet még sosem csináltunk - mégis nekiláttunk (amit nem tudunk, azt megtanulhatunk!) és pár fehér éjszaka után a képszerkesztő programok már a kezünkből ettek :)

Hogy mi minden rejlik a logónkban idővel elmeséljük. Alapformákból és alapszínekből készült, hogy bármikor bármivé átalakulhasson.

De hogy jön ide a paradicsom? Mivel lába nincs, idehoztunk. Sok O betű szerepére pályázó jelölt között a paradicsom remekül játszotta a szerepet. A pirossága, a kereksége, jobbat el sem lehetett képzelni. Naná, hogy beválogattuk!

Aztán jött a fotózás. Kicsit jobbra, mosoly...nehéz találni hozzá fogható modellt! Fotózás után ünnepi vacsora, és szerintetek ki volt a vacsora díszvendége? Hát ki más, mint a PARADICSOM!

Koncentrálj a folyamatra, és meglesz az eredmény!

Kreativitás – végeredmény, alkotás maga, vagy mindkettő? Melyik fontosabb? Van-e egyáltalán fontossági sorrend?

Margaret Mead antropológiai vizsgálatai is megerősítették, hogy azok a kultúrák alakítanak ki kreatív személyiségeket, akik a kreatív folyamatot és nem a produktumot veszik figyelembe. Ennek az ellenkezője is igaz. Bali szigetén végzett kutatások azt mutatták, hogy ez a kultúra csak a produkciónak, vagyis az eredménynek tulajdonít jelentőséget, míg a kreatív folyamat nem képvisel értéket. Következményként a gyermekekben kibontakozó alkotó kezdeményezések elsorvadnak, felnőttkori kreativitásról már nem igazán beszélhetünk.

Mindenkit meghagyva a maga hiténél az alkotás folyamata mellet szeretnénk érvelni. A kreativitás egy folyamatban nyilvánul meg és bontakozik ki, tehát valójában nem lehet kreatív eredmény kreatív folyamat nélkül.  Nézzük meg mit jelent ez a felnőttkori kreativitásfejlesztés szempontjából! A végeredményre koncentrálva sokkal kevésbé bátran kísérletezünk, hisz a kísérletezés elég nagy kockázatot jelent, így az elrontás esélye túl nagy ahhoz, hogy belevágjunk az ismeretlenbe. Egészen másképp van ez, amikor a folyamatra koncentrálunk. Ha a célunk maga az alkotás, függetlenül attól, hogy a végeredmény sikeres lesz-e vagy sem, akkor az ismert és biztonságos sémák már nem kötnek le olyan mértékben. Továbbá nem fenyeget minket a megfelelési kényszer, illetve a tökélyre való törekvés sem tart vissza a kísérletezéstől és új dolgok kipróbálástól.

kép forrása

Elmesélem egy dél-amerikai ismerősöm történetét. A lány jogász, nehéz emberi jogi esetekkel dolgozik, tanít, kutat, egyszóval véget-nem-érő napokat él. Semmi szabadideje nem volt, a zenét is csak az autóban, egyik pontról a másikra sietve tudott hallgatni. Valami hiányzott. Egyszer csak úgy döntött, hogy beiratkozik hastánc tanfolyamra. Az egyetlen időpont, amit be tudott vállalni a tini csapaté volt.  A lány csetlett-botlott az ügyesen csípőt mozgató tinilányok között, de őt az nem érdekelte. Nem versenyezni járt, hanem feltöltődni, valami újat megtapasztalni, önmagát felfedezni. Ez boldoggá tette és pár hónap múlva technikai tudásban is utolérte a többieket. Mindezt úgy tette, hogy megengedte magának hogy ügyetlen legyen. Élvezte, hogy ott van, mozog, merítette a mások tudásából és mosolygott a saját botlásaira, amíg egyszer csak észre nem vette, hogy neki is megy.

Számomra ez egy gyönyörű történet. Bár nem közvetlenül a kreativitásról van szó, mégis rávilágít arra, hogy a folyamat előnyben részesítése mekkora szabadsággal jár. Nincs megfelelés, nem félünk hibázni és élvezzük minden egyes lépésünket, még akkor is, ha épp elcsúsztunk és eltéptünk az nejlonharisnyát…majd újrahasznosítjuk, ugye?

A sálhegy meghódítása 3. - konzervdobozok

Norvég vendégeink voltak a télen. Sálak. Itt töltötték az egész telet, van, aki már évek óta nálunk időzik, mert itt melegebb van. Hálából a szíves vendéglátásért melengették a nyakunkat hónapokon át. Egyikük - miután kezd kiöregedni a szakmából - kímélő bánásmódot kért, és további menedéket minálunk. Egyáltalán nem bírja már a hideget, így a lakáson belüli szolgálatait ajánlotta fel. Egy forró tea mellett megbeszéltük, milyen lehetőségek állnak előtte. A gondolat, hogy dísztelen, pucér konzervdobozokat öltöztethet pompás ruhába egészen felvillanyozta: bőven lesz alkalma parádézni itt-ott, polcon, komódon, ablakban...ahogy az alkalom épp kívánja.

Nálatok is tartózkodik norvég vendég? Nem? Sebaj! Üzbég, perui, 7.kerületi, Mars- vagy padláslakó  is jöhet! Egyetlen szempont, hogy belül üreges, körben kötött darab legyen. Menet közben az egyszínű darabot is kidíszíthetjük akár.

1. Vágjátok le az egyik végét. (Emlékeztek? Ebből a levágott végből készült a baba sapkája.)

2. Próbáljátok hozzá különböző méretű dobozokhoz, melyikre passzol?

3. Ha netán túl bő, máris bevethetitek Az első kulcs (Mindent a pulcsifilcről!) című tutorialban olvasottakat, és filcesíthetitek. Ettől kisebb lesz. (Ha még nem vagy hírlevélolvasó, a blog felső sávjában azzá válhatsz, és 24 óra múlva a postafiókodba érkezik az első tutorial.)

4. Vágjatok le a sálból a konzervdoboz magasságánál 4 centivel hosszabb darabot.

5. Húzzátok bele a dobozt, alul-felül 2-2 centit lógjon túl a peremen a sál.

6. Ragasztózzátok be a doboz belső peremét, nyomkodjátok rá a sálat és csipeszekkel rögzítsétek, míg megszárad. 

Jó minőségű stiftes ragasztó vagy folyékony is jó, ebben az esetben a mennyiséggel vigyázni kell. Ha túl sok, átüt az anyagon.

7. Az alját fércöltéssel húzzátok össze.

8. Tulajdonképpen kész is van, de ha szeretnénk szépen eldogozni az alját egy filckorongot felragasztva majd felvarrva eltakarhatjuk a sál szélét és a lukat. Ha vastag sálból dolgozunk, a filckorong már valószínűleg túl vastaggá teszi a doboz alját és nem fog szépen állni a talpán, de ezt ki kell próbálni.

Kész! Ha norvég a sálunk, lehet játszani azzal is, hol vágjuk el az anyagát. Ettől függően egészen más mintájú dobozt kaphatunk a minta függvényében.

S hogy miért gondolta a mi norvégunk, hogy számtalan alkalommal parádézhat majd? Mert mintája és színei erre predesztinálják. A szív-motívum remek Valentin- , születés- vagy névnapon, a piros árnyalatok és a hópehelyminta pedig az adventi és karácsonyi időszakhoz kötődnek. Így akár Luca-napon búzát is ültethetünk bele (persze pici cserepet helyezve a dobozba, egy réteg kavicsra állítva, hogy legyen hová elfolyni a felesleges víznek, és a cserép se legyen túl mélyen a dobozban), ami karácsonyra kizöldül, de cserepes virággal szép ajándék is lehet, finomságokkal töltve pedig édesszájúaknak kedveskedhetünk. 

Ésatöbbi ésatöbbi, nézzetek szét nálatok milyen körben kötött sálak lapulnak, és üljetek le ti is egy teára, hogy megbeszéljétek a lehetőségeket!

A sálhegy meghódítása 2. - biciklis bokapánt

Egy ideje tart már a kerekezős szép idő, olyan szép, hogy sál sem kell a nyakunkba. Azért közös platformra lehet őket hozni ilyenkor is: a gyapjúsálat és a biciklit.

Nem kell egyéb, mint egy kis friss tavaszi bosszúság, amikor ráébred az ember, hogy azt a fránya bokapántot bizony tavaly óta nem varrta meg senki. Jobb esetben még akkor ráébred a hiányosságra, mielőtt kerékpárra pattan, rosszabb esetben csak akkor, amikor már a láncon citerázik a nadrágszára...én (Timi) így jártam. 

Gyors, hatékony és persze esztétikus megoldásra volt szükségem, így előrántottam egy filcesített sálat a fiókból:

- lenyisszantottam belőle két 34 X 3 centis csíkot, picit lekerekítettem a sarkokat 

- kb. 2 centire az egyik végétől gomblyukat metszettem bele

- felvettem a farmerom és hozzápróbáltam, hogy lássam hova varrjam a gombot

- felvarrtam a gombokat 

...és kész is lett. Nagyjából negyed órát vett igénybe, beleszámítva hogy kicsit hezitáltam a gomb kiválasztásánál ;-)

Holnap szép nap ígérkezik, elő a bringákkal! Program bőven lesz városszerte, a bicikliutak és -sávok pedig olyannyira elszaporodtak, hogy igazán kényelmes, költségkímélő és élvezetes a tekerés a fővárosban (is).

Arról nem is beszélve, hogy trendi biciklivel járni. És ha trendi, akkor az öltözékünkhöz, stílusunkhoz illő bokapánt is dukál! Erről hamarosan bővebben, mert nyitott szemmel járva (pardon, kerékpározva) a városban nem tudom nem észrevenni a különböző kétkerekű kasztokat. És mivel ilyen egyszerű egy bokapánt elkészítése, nem fogok tudni megállni egy darabnál!

Egy kötött sál útja

Sok, sok, sok évvel ezelőtti december volt. Lettországi télből még télebbi romániai télbe készültem. Egy szerelmi történet temetésére. Vagy, immár homokozósan fogalmazva, egy kapcsolat újraértelmezésére. Őszintén szólva nehezebb, mint a nejlonzacskó, kinyúlt póló vagy konzervdoboz újragondolása, de attól szép!
Lelkes is voltam, hisz arrafelé sosem jártam. Bevallom, kicsit féltem is. Teljesen egyedül, pár évvel a rendszerváltás után, két átszállás, három vonat, öt határ....Egy dolog biztos, az út hosszú lesz, a lelkiállapotom ingatag, valamivel el kell foglalni a kezem. Azt hiszem nincs jobb megoldás, mint a kötés...sál kötés. Kellően egyszerű, mégis kellően izgalmas tud lenni. Főleg, ha az életutunk egy szakaszát készülünk megkötni. 

Ez a sál valóban az a sál. Nagymamám által turkált fonalvégek és utazásom minden lelki rezdülése van benne. Életem két hete belesűrítve két méterbe. Hol külső, hol belső történések...majd egyszer elmesélem a dolgok láthatatlan oldalát, most viszont megmutatom hogy hatott egy-egy országhatár átlépése a sál színvilágára.

Még hazai pályán...Lettország, Litvánia...visszafogott földszínek, kopár téli erdők, téli hideg, otthoni meleg...

Lengyelország, nyolc óra várakozás Varsó központi pályaudvarán, idegen, hideg, kényelmetlen...

Valahol Magyarország és Románia között...közeledem a célhoz...a vonaton van társaságom, vidáman telik az idő...

És a fekete a színek között? Kis önsajnálat, végülis temetésre mentem. Eltemetni a nem túl régi szakítás maradványait. Helyén van a fekete...

Akkor, ott döbbentem rá, hogy a család, amelynél voltam nem románul, hanem valami számomra teljesen érthetetlen nyelven beszél. Kötöttem, szívtam magamba minden furcsa percet és kötöttem, szívtam Karpati nevezetű cigarettát és kötöttem, kötöttem, kötöttem. Eltelt a két hét, már konyhai szinten beszéltem románul (azt az érthetetlen nyelvet, amit magam körül hallottam még nem tudtam, hova tegyem, így feldolgozatlanul belekötöttem a sálba), hazaindultam és tovább kötöttem. Majd hazaérkeztem, leláncoltam, nyakam köré tekertem és folytattam az életemet. Az új sállal és mindennel, amit belekötöttem.

Nagyon szeretem ezt a sálat, tizensok évesen, foltozva...Egy ideje már nem hordom, csak van. A szinte más bolygóról származó nyelvnél már alig találok természetesebbet. Most azt érzem, elérkezett a pillanat, hogy a sálat történetével együtt újragondoljam, mássá alakítsam...vajon mi lesz belőle? Annyit elárulok, hogy még én sem tudom, de amint megtudom, Veletek is megosztom.

Találós kérdés: milyen nyelven beszéltek körülöttem?

A kreativitás póráza...kell neki?

Csinálnánk, de... amint hozzákezdenénk hirtelen semmi sem jut eszünkbe, vagy ha jut is, elbizonytalanodunk vajon jó lesz-e... Gondolom valamikor Te is találkoztál már azzal a bénító érzéssel, lefagyásszerű állapottal, amikor képtelen vagy alkotni. Ennek természetesen sok oka lehet, de az egyik legtipikusabb kreativitás visszatartó erő: az ELVÁRÁS.

Milyen elvárásokat szoktunk ilyenkor támasztani magunkkal szemben?

- elsőre sikerülnie kell 

- tökéletesnek kell lennie

- meg kell felelni (belső cenzúrának, saját vagy valaki más elképzeléseinek egy adott dologról, közízlésnek vagy egy adott csoport, illetve egyén ízlésének, stb.)
- nem hibázhatok

A kreativitás eleve egy nyitott állapotot feltételez, ami fogékonnyá tesz a belső és a külső világból érkező impulzusok iránt. Az elvárás irányította állapot egy zárt állapot. Kicsit olyan, mint amikor a ló fejére szemellenzőt tesznek, hogy ne lásson se jobbra, se balra. Csakhogy mi nem vagyunk lovak! Így a mi esetünkben az elvárás eleve determinál egy mozgási pályát és kizárja azokat a bennünk és körülöttünk lévő lehetőségeket, amelyekből inspirációt, ötletet, lendületet és erőt tudnánk meríteni.

Példa kedvéért nézzük mi történik, ha az az elvárás önmagunkkal szemben, hogy nem hibázhatunk. Nekem ez a kedvencem, sok mindenről voltam képes lemondani a nem-hibázás jegyében. Érdekes módon, miközben teljesen rendben voltam azzal, hogy valaki más hibázik, saját magammal szemben teljesen elképzelhetetlen volt, hogy hibázzak...


...ha félünk hibázni, csak biztonságos pályán mozgunk, avagy ismételjük önmagunkat


...ha mégis nekilátunk valami új kipróbálásának, nem vállaljuk ezt fel teljesen, nem merjük átadni magukat a folyamatnak


...rendszerint megfosztjuk magunkat az értékes visszajelzésektől, így a fejlődési lehetőségektől is


...erőtlenné válunk, hisz az alkotóerő helyét félelmek foglalják el


...és ha mindemellett mégis sikerül hibázni, gyomorgörccsel az gondoljuk, hogy inkább nyelje el a föld, minthogy ezzel kelljen szembenézni. Legrosszabb esetben örökké lemondunk az újabb próbálkozástól.

Ezzel röviden bepillantottunk az elvárások birodalmába és résnyire nyitottuk a kaput, hogy a későbbiekben alaposan körbejárjuk a témát. Az elvárásokkal számtalan módon találkozunk, így mindenki maga vérmérséklete alapján reagál rájuk. Abban, viszont biztosak lehetünk, hogy a kreativitásra nézve az elvárás olyan, mint a póráz. Abból a szögesdrótos fajtából...

Szükséges-e a kreativitást, az alkotóerőt pórázon tartani? Szerinted? Hogyan ismerjük fel az elvárás pórázát? És mit csináljunk, ha felismertük? Ezen a gondolatsoron haladunk végig elkövetkező hetekben - egészen a megoldásokig.  Oszd meg velünk Te is a meglátásaidat, gondolataidat és kérdéseidet a témában! 

...a papír elbír

Igen, a papír sok mindent elbír - ollót, ragasztót, festéket és még számos dolgot. Ma a legkézenfekvőbb papír funkciót járjuk körbe - az írást. A Wikipédia azt mondja: "Írásnak nevezzük azt az egyezményes karakterekkel írt jelsort, amelynek rögzített értelmezése, szabályos és egyértelmű kiolvasása létezik".

Szoktátok figyelni a gondolatokat? Ötleteket? Én gyakran azt tapasztalom, hogy olyanok, mint a felhők: volt-nincs. Vagy mire feleszmélek és valamit kezdeni akarok vele, már egy másik tünékeny gondolatfelhő lépett az előző helyébe. Hova lett az előző? Hiába keresem-kutatom, van, hogy csak az elsikló árnyékát látom, de a leggyakrabban még annyi sem marad belőle...pedig világmegváltó gondolat volt :) ...bárcsak leírtam volna...

Leírt gondolatfoszlányok, felfirkált vázlatok, egy-egy elkapott ötlet a legjobb építőanyagok. Mert kéznél vannak, akkor is, ha túl foglaltak vagyunk, túl zaklatottak ahhoz, hogy ötleteljünk. Van egy induló alapunk. Hogy mire használjuk őket már rajtunk múlik, de a lényeg, hogy van mire építeni.

Az írás, mint rendszeres szokás nem csak arra jó, hogy megjegyezzük a könnyen elszálló dolgokat, hanem arra is, hogy önmagunkkal kapcsolatba lépjük: nem csak reagáljuk a belső párbeszédünkre, hanem meg is értsük. Hogy valóban megértsük magunkat, némi távolságra van szükségünk, és az írás remek lehetőség arra, hogy  közvetetten, a papíron keresztül találkozzunk magunkkal. A rendszeres írásnak köszönhetően olyan összefüggésekre jöhetünk rá, ami teljesen új megvilágításba helyezi az önmagunkról alkotott képet. 

Az önmagunkkal való kapcsolat mindenekfelett fontos, ha alkotni szeretnénk. Ismernünk kell az alkotót, ismernünk kell a mozgatórugóit, a mélységeit és magasságait. Enélkül az alkotásunk felszínes marad. Üres forma valódi tartalom nélkül. Szép forma színlelt tartalommal. Idegen külső... Ahhoz, hogy a valódi alkotásra képesek legyünk, olyan alkotásra, amely minden sejtünket megmozgatja, amelyben teljesen benne vagyunk és amely belőlünk fakad, valós kapcsolatban kell lennünk valós önmagunkkal. Erre az írás, jegyzetelés, de akár a firkálás is remek eszköz. Írás által megtudjuk, mi van lelkünk egy-egy fiókjában és polcán. Azt is megtudjuk, mi nincs ott. Megismerkedünk önmagunkkal. És valóban, írás által bővíthetjük és mélyíthetjük az önismeretet.

Ismét csak egy személyes példával élve - régen nagyon titkos írással írtam - lettül grúz betűkkel. Ezt szinte senki nem tudja dekódolni, főleg, ha csak kíváncsiságból fellapozza az asztalon otthagyott naplót. Ebből látszik, nagyon féltem, hogy valaki elolvashatja a gondolataim, még magam sem olvastam vissza az erősen előcenzúrázott naplóbejegyzéseimet. Sok időbe és belső munkába telt, de már egy ideje magyarul írom a naplóimat, minden cenzúra nélkül (legalább tudatosan nem javítok bele menet közben) és szívesen fel is olvasok belőle (nem csak magamnak:)). Ez a folyamat tükre annak, hogy vagyunk önmagunkkal, mennyire vállaljuk azt, akik vagyunk. Önfelvállalás az alkotás alapja. Ha nem vállaljuk fel magunkat, gondolatainkat, érzéseinket, nem tudunk hitelesen alkotni...visszatértünk az alapgondolathoz, bezárult a kör.

Ma ülj le és írj 5 mondatot. Csak úgy, minden cél és elvárás nélkül. Ami eszedbe jut. A legjobb, ha egy füzetbe írsz. Egy olyan füzetbe, ami mindig nálad van. Bármi jut eszedbe, le tudod írni, rajzolni akkor és ott. Idővel szokássá válik leírni, kiírni, megírni a gondolatokat. Tudod, az írás megmarad...

Kreatív a gyerek - a gyerek kreatív! (2.rész)

A második részben Timi gondolatai és történetei következnek a gyermeki kreativitásról.

Amikor egy gyerek pici, mindenre új, friss szemmel néz. Nincsenek kiépült gondolkodás sémái, bejáratott útvonalai. Olyan, mint egy tiszta rajzlap. Még bármi lehetséges. Bármi bármivel összeköthető, megrajzolható, átírható...

A kreativitás egyik fő jellegzetessége, hogy külön-külön már ismert információk között talál új összefüggéseket és kapcsolatokat. Mint a 2,5 éves Gerda, amikor egy borús téli napon nem találta a Holdat az égen, ezért odaballagott az olvasólámpához, felkattintotta, rámutatott és magabiztosan kijelentette: - Hold.

Vagy amikor a félbevágott citromot a mutatóujjára húzta, és gombának nevezte.

Ezek a bájos és ösztönös kreatív ujjgyakorlatok az első lépések a kreativitás világában, és igen hamar elvezetnek odáig, hogy a lurkó mi az? helyett mi lesz belőle? korszakot él (mint Rita Arlenje) és a csokipapírt, kiürült ilyen-olyan dobozkát a kuka helyett a mi kezünkbe helyezi: csinálj belőle valamit! felkiáltással (mint az én Gerdám)...

No persze az idáig (és tovább) vezető utat segíthetünk kitaposni: a személyes példamutatás a leghatékonyabb eszközünk ebben az esetben is :-)

És ha azt látja, hogy újrahasznosítunk, alkotunk és újraalkotunk, tervezgetünk és meg is valósítunk, természetesnek veszi a rendszeres közös kreatív szeánszokat. Mi több, igénye lesz rá, s annak hangot is ad :-)

Még az is megeshet, hogy büszke lesz ránk, mert azt elég hamar átlátják a mi kis manóink, hogy mi az ami nálunk másképp van, mint másoknál. Netán az óvónénit is megkéri: ugyan gyűjtse már össze ebéd után a szaloncukros papírokat neki, mert az Őőő anyukája oooolyan ügyes, de olyan, mindent megragaszt és megvarr, még a szaloncukros papírokat is ;-)

Ilyenkor kezdhetünk megnyugodni, hogy jó úton járunk :-)

A fenti két videó nem beállított jelenet. Spontán szombat reggeli történés. Mert aki azt látja, hogy a minket körülvevő világot mi magunk alakítjuk, az maga is ezt teszi :-)

A Ti kreatív történeteiteket (rólatok vagy gyerekeitekről) továbbra is várjuk, akár email, akár megjegyzés formájában, sőt a FB-on is ennél a posztnál!

Majd egyesítjük a sztorikat, no meg erőinket, hiszen ez még csak a kezdet: rengeteg inspiráló poszt van készülőben, amely mind-mind a közös alkotásra csábít majd, akár gyerekekkel együtt is, ahol feltétlenül számítunk a Ti aktivitásotokra is!

Kreatív a gyerek - a gyerek kreatív! (1.rész)

Igen, kivétel nélkül, egytől egyig minden gyerek kreatív! Ezt már nálunk öregebb, okosabb és ismertebb emberek is bizton állították, akár kész tényként is kezelhetnénk ezt a kijelentést...

"Minden gyerek művésznek születik. A nehéz az, hogy azok is maradjunk miközben felnövünk." - mondta Picasso.

...azért mi szem előtt tartjuk a saját tapasztalatok fontosságát is. Megosztjuk veletek saját élményeinket a saját gyerekeinkkel kapcsolatban, titeket pedig arra kérünk, hogy idézzétek fel a ti élményeiteket a ti gyerekeitekkel kapcsolatban, és osszátok meg velünk a legviccesebb, legtanulságosabb, legérdekesebb témába vágó epizódokat! Vagy, akár van, akár nincs gyereketek, próbáljatok visszaemlékezni miket találtatok ki, amikor Ti voltatok gyerekek! Miért jó és fontos ez?

- mert jó tudni, hogy egy cipőben járunk mind, mi felnőttek, hasonló élményekkel és tapasztalatokkal a hátizsákunkban

- mert jó erősíteni egymásban a tudatot, hogy ez bizony fontos kérdés, amit jó szem előtt tartanunk

- mert elindíthat egy közös úton, amin együtt haladhatunk a cél felé: megőrizni a minden gyermekben ott lakozó kreativitást és felidézni, illetve újraaktiválni a kreativitást magunkban
- mert tanulhatunk egymás történeteiből
...és mert együtt, közösen ki- és megbeszélve, átélve minden annyival jobb!

Van kedvetek bekukucskálni, hogy néz ki ez nálunk? Majdnem elfelejtettem: nálunk, azaz most nem a téridő valóságot meghaladó homokozóban, hanem nálunk, vagyis Rita mindennapi valóságában. A fenti képen, ha jobban megnézzük a nagylányom kézlenyomata is jelen van. A távcsövet WC papír gurigákból Lizi Karácsonyra készítette öcsinek.  Távcső mellett a kistesó egy kilyukasztott kanállal is gazdagodott, ha netán túl sok levest merítene a tányérból, a felesleg kifolyna a lyukon...

De öcsit egy másodpercig sem kell félteni. Anya ecseteit átbújtatva a bögre fülén sorompót épít, fehér vakondoknak hórakást és munkagépeknek... nos, a folytatást csak erős idegzetűeknek ajánlom... a munkagépeknek (és nekem is:)) valódi kihívásokkal teli terepet a kandalló hamutárolójában...

A kép nem illusztráció, hanem maga a kreatív valóság. Csak úgy viszketett a körmöm Kreatív Hamukozó-nak feliratozni :) ...nem estem pánikba, csak fogtam a fényképezőgépet és megörökítettem, majd amikor megunta a játékot együtt felporszívóztunk.

Hosszasan tudnék mesélni Arlen kreatív megnyilvánulásairól, hisz szinte minden mozzanata egyszerre alkotó és felfedező. Majd máskor. Befejezésül csak annyit, hogy Arlenbaba szokásos "mi ez?" kérdés helyett jóval gyakrabban kérdezi "mi lesz ebből?"...mert mindenből bármi lehet.

Dizájn csütörtök - amikor a dizájn csütörtököt mond

Veletek is előfordul, hogy valamit kifundáltok, elterveztek, szépen kigondoljátok a hogyant s a mikéntet, aztán  mégsem egészen úgy sikerül? Vagy egyáltalán nem sikerül... Na, ilyenkor van csak igazán szükség a kreativitásra!

Úgy döntöttünk, hogy megmutatjuk: mi sem vagyunk tökéletesek :-) De nem ám! És ezt bevallani nem szégyen. 

Elsőként a konyhából hozok példát (ezúttal én, Timi). Nem, nem fogunk gasztrobloggá alakulni, pusztán azt szeretném bemutatni, hogy a kreativitás nem az ollónál és a tűnél, még csak nem is a nejlonzacskóknál kezdődik. Elég csak egy mezei sütés-főzés, ahol bebizonyíthatjuk: a kreativitásnak nincsenek határai, és még a kudarctól is megmenekülhetünk, ha  vesszük a bátorságot defektjeink effekté alakításához.

A minap elhatároztam, hogy hegedűs tanítványaim félévzáró hangversenyére sütök egy adag muffint. Szépen elterveztem, hogy diót aprítok a tésztájába, a tetejére pedig citromos cukormázat csurgatok egy csepp piros pöttyel a közepébe, amiből aztán egy fogpiszkálóval piros szárakat húzok, így alakítva ki egy-egy hangjegyet. Végiggondolt, alapos tervezés, nemde?

Egyetlen dolgot hagytam számításon kívül: a muffin teteje olyan púpos lesz, mint a tanúhegyek a Balaton-felvidéken. Annak rendje s módja szerint le is csurgott a piros pöttyöcském a hegy oldalán, még mielőtt szárakat húzhattam volna neki. Ha már lúd, legyen kövér, jól meghúzgáltam a fogpiszkálóval: legalább tarka legyen. Nos, a végeredmény inkább hasonlított egy vámpírlakomára, mint guszta süteményre. Biztosra vettem, hogy a lányok finnyogni fognak, a fiúk meg a vér képzetétől megittasulva idétlen heccelődésbe kezdenek majd, az ünnepélyes hangulat pedig odavész.

A dizájn csütörtököt mondott. És itt lépett színre a defektből effekt kommandó. Olló, fogpiszkáló, ragasztó és piros filctoll elő, 5 perc múlva pedig már ott díszelgett minden muffin tetején egy pici papírzászló hangjeggyel a közepén. A gyerekeknek nagyon tetszett az alkalomhoz illő különleges zászló, s ez (meg a süti zamata :-) olyannyira  lekötötte figyelmüket, hogy a véres valóságot észre sem vették. Pillanatok alatt elfogyott, még időm sem maradt lefényképezni a felzászlózott finomságokat.

Kíváncsiak vagytok, milyen más terveink mondtak csütörtököt ?

Minden, ami új és szokatlan...

... valami régire vagy meglévőre épül. Az idei első projekt a tavalyi Karácsonyra. Még inkább arra, ami megmaradt belőle.

Szaloncukor az ünnepek tájékán majdnem minden háztartásban terem - hol vesznek, hol kapnak. Aztán csak gyűlik és gyűlik a sok kiürült színes műanyag fólia, levetett csillogó angyalokkal, arany és ezüstcsíkokkal, csillagokkal... Angyalokat a kukába dobni se nem etikus se nem környezetbarát, ugye? De még az aranycsillagokat sem szeretnénk bántani, hisz oly romantikus a mivoltuk.

Elhatároztuk, hogy január elején kezdünk valamit a karácsonyi és évbúcsúztató hulladékokkal: csomagoló- és szaloncukros papírokkal, zsinórokkal és szalagokkal, pezsgős dugókkal. 

Ma a karácsonyi maradékokra hoztunk néhány példát. Miután az alapanyag csillogó, fényes és angyalos, csupa innovatív csomagolóanyag született belőlük. Előre dolgoztunk egy kicsit. Ugye nektek is megvannak még a papírok? Van kedvetek egy kis karácsonyi nosztalgiára? Ha nincs, sebaj! A szaloncukor papíroknak nincs lejárati dátuma! Mi egész biztosan visszatérünk ehhez a témához és emlékeztetünk majd benneteket is a tervbe vett projektre. Egyre vigyázzatok: jól jegyezzétek meg, hová teszitek a hozzávalókat :-)

...nos, lássuk az elsőt... 

...egy kollázs a készítés menetéről...

...a második...

...patchwork-szerű, cikcak-öltéssel összevarrt cukros papírokból...

És ha nem akarsz varrni, íme egy olyan verzió, amihez csomagolópapíron, ragasztón kívül csak csillámporra van szükség:

A honlapunk hamarosan elkészül (épp a menüpontokat tervezünk hol egyik, hol másik konyhában). Ott lesz lehetőség a folyamatosan bővülő tutorialok letöltésére is, többek között a maiakat is megtaláljátok majd nagy képekkel, részletes leírással.