Ékszert termő fa

Defektből effekt. Jobb lenne persze hinni, hogy a címben szereplő fa létezik valahol, s akár el is indulhatnánk megkeresni, mint Misi Mókus az örökké termő fát....ám ha körbenézünk közvetlen környezetünkben, találunk épp elég izgalmas felfedezni- , átalakítani-, újragondolni valót. Nem kellenek elérhetetlen ábrándok, elég egy picit nyitott szemmel álmodni ;-) Ugye?

Hétfői friss(ítő) ötlet következik a 'használd amid van és ne pazarolj' jegyében, játékosan, újrahasznosan Homokozó módra. 

Íme teljes életnagyságban a különleges fa, amin fülbevalók és sáltűk teremnek.

Timi ugyan tehetségtelen kertész, ám nincsenek reménytelen helyzetek és zsákutacák, ugye?

Valami más gránátalmás

Nem recept, nem kaja, nem kozmetikum, NEM. Valami egészen szokatlan dolgot műveltünk a gránátalmával!

FESTETTÜNK!!!!!!

Az ötlet Timitől származik. Két éve az jutott eszébe, hogy ha egy gyümölcs kifröccsenő leve olyan kiválóan megfogja a pólót, hogy a foltot semmilyen módon nem lehet többé eltávolítani (kivéve talán az ecetes ollót, de azt nem próbálta), akkor talán a termés többi része is tartogathat meglepetéseket. 

Így hát vacsora után minden maradékot, ami emberi fogyasztásra alkalmatlan bedobált a festőlábasba, és alaposan megfőzte. A sűrű sáfránysárga lé ígéretes alapanyagnak bizonyult, timsóval élénksárgára, rézgáliccal kezelve zöldre festette a gyapjúfonalat. (figyelem, a vegyszerek alkalmazása némi körültekintést igényel, így ha ki szeretnéd próbálni a leírtakat feltétlenül böngéssz egy kicsit Timi Piktor Péntek oldalán)

Nemrég  újabb kísérletnek vetettük alá a gránátalmát: a főzetben ezúttal pamutbatisztot fürdettünk, majd rögtön a száradás után ki is kellett próbálni, mint füzetborító alapanyagot. Íme a végeredmény, mely még frissen elkelt, ám rendelhető, sőt, február 9-én délután el is készíthető a következő füzetdélutánon! Részletes infók a következő poszban.
Várunk Titeket!

Te rongyos élet, bolondos élet...

Ez a dalfoszlány zsongott a fejemben (nekem, Timinek) a Csárdáskirálynőből. Épp három zsáknyi gombolyagot szortíroztam, amit egy ismerős hozott át pár hete: meghalt egy rokon néni, és a rengeteg fonalat látva én jutottam eszébe. Hogy én ezekkel biztos tudok kezdeni valamit.

Örömmel fogadtam a szállítmányt, s nem hiába vártam: sok-sok szép, jól hasznosítható kötnivalót találtam a zsákokban. Igaz, bőven volt közte olyan is, amit laza mozdulattal a kukás zsákba hajítottam: mert nagyon műszálas, mert kibogozhatatlanul összegubancolódott, mert ennyire rikító színből soha semmit nem fogok kötni...aztán a kezembe akadt egy rémes gombolyag. Kék-piros sodrat, vastag 100% műszál, amit egykori gazdája érdemesnek talált arra, hogy gondos munkával a szakadt helyeken varrással megtoldjon! Nem is láttam még ilyet: színben tökéletesen passzoló vékony cérnával volt összeöltögetve, szinte nem is látszott. És nem ám 1-2 helyen, hanem sok-sok szétszakadt részen.

Nem győztem csodálkozni, ugyan mivel érdemelte ki ezt a kivételes bánásmódot? És akkor eszembe jutott a nagyi nővére, aki élete végéig gyűjtögette az apró szappanmaradékokat, sok-sok kilónyit, mert a háborúban nem volt mivel mosakodni, s ki tudja....

Hát ezért, talán ezért rakosgatott el féltő gonddal ez az ismeretlen néni is minden fonaldarabkát, mert ki tudja? Talán holnap nem lesz új, nem lesz bolti, talán sok minden nem lesz. Vagy nem lesz rávaló.

Akármi motivál is minket manapság, a végeredmény mindenképpen környezetbarát megoldás, hiszen újrahasznosítani, újragondolni és újjáalkotni valamit nem csupán remek érzés, de remek módja annak is, hogy ökológiai lábnyomunkat zsugorítsuk.

Így hát törni kezdtem a fejem mi lehetne belőle, s szinte azonnal eszembe jutott, hogy mosogatórongy! A műszál hamar szárad, durvább felülete jól tisztít, vastagsága miatt könnyű kötni. 

Így lényegültek át immár többszörös újrahasznosítás után mosogatórongyokká a bontott-varrott, toldott-foldott fonalak. S azt kell mondjam, jól szolgálnak.

Ajánlom nektek is, hogy készítsetek hasonlót, mert nem csak környezetbarát megoldás a maradékok hasznosítása, de a hírek szerint higiénikusabb, mint a szivacsok: néhány nap használat után mehet a mosógépbe, így a baciknak nincs idejük és módjuk elszaporodni.

A készítés menete olyan egyszerű, hogy kezdők is bátran beleköthetnek:
Szedj fel 15 szemet ötös tűvel, köss lusta kötéssel addig, amíg körülbelül négyzetet kapsz. Láncold le az utolsó sort, majd horgold körbe egy ráhajtásos vagy ráhajtás nélküli pálcákkal, és már mosogathatsz is!

Jó munkát :-)

Csendélet bodzával, avagy ismeretlen vizeken

A házunkkal szemben van egy bodzabokor. Nem elég öko, hogy lekvárral próbálkozzak, de kitartóan szemez velem és csak úgy kéri, hogy részese lehessen valamelyik utca túloldalon zajló kísérletben. Azt hiszem eljött az ideje...

És akkor jöjjön a kísérlet! Elő a pamuttal, ecettel, nagy lábassal, és persze bodzával! Erről eszembe jut: egyszer egy szülinapi csokorba belefűztem bodzát, nagyon jól mutatott....de...de amihez csak hozzányúlt, mindenütt látványos nyomokat hagyott. Bizony, ugyanabból a bokorból szedtem akkor is:) Ja, a kísérlet: 

1) első lépésként csináljuk egy csendéletet és fotózzuk le. Valahogy így...

2) Jöhet a festés! Jaj, ne a csendéletet fessük, hanem az anyagot! Hogy az anyag jobban felszívja a festéket, az anyagot ecettel meglocsoltam. Majd elkezdtem kiteríteni a bogyókat. Valahogy így...

3) Egy jó bodzának menta sem árt! A színhez nem sokat ad hozzá, de az illat nagyon jó lesz:)

4) Itt a látványos része véget ért... hajtsuk össze az anyagot és tekerjük össze. És most jön egy kis türelmi gyakorlat, hagyjuk kicsit állni. Lehetőleg távol a szemektől, mert a látvány nem bizalomgerjesztő...

És itt az igazság pillanata...elkészült a következő füzethez való anyag!

Aki kíváncsi a korábbi növényfestési kísérleteinkre, böngéssze itt:

-Timi összegyűjtött növényfestési remekművei

-Rita komposztfestési kísérlete, inkább szellemi, mint kétkezi:)

Aki fejét adná egy saját füzet elkészítésre (bizony, jön a szeptember és nincs szeptember új füzet nélkül!)

katt IDE!

Tekerjünk hátrafelé!

Te próbáltad már? Nem lehet könnyű... bevallom, én (Timi) tekerni előre szoktam, hátrafelé esetleg a nyakamat, de a biciklit szigorúan előre!

Itt és most a sorrendiséget tekerjük majd visszafelé. A sorrendet, ami az én fejemben él már egy ideje, mivel volt egy koncepcióm, hogyan szeretnék írni a városi bicajozásról. 

Igen ám, de az eső és a férjem együttállása az udvarunkban tálcán kínálta a lehetőséget: kezdjük a végén!

A végén, hiszen eredetileg úgy képzeltem: a poszt és a tutorial a bicikliskosár újrahasznos esőkabátjáról a sorozat záróakkordja lesz majd, hiszen ki az a bolond, aki azzal kezdi, hogy szakadó esőben tekerésszen? Annyival jobb lett volna az elméleti megfigyeléseimet monitorra vetni, írni egy-két gyakorlatias posztot, s amikor már minden olvasónk biciklin rója az utcákat és fanatikus kétkerekű, akkor beszélni csak arról az eshetőségről, hogy bizony néha megázik a biciklista...

De az eső hazafelé a nyakamba szakadt, Gerdapapa pedig kaján vigyorral örökítette meg az emeleti ablakból, amint csurom vizesen megérkezem :-)

Aki tekert már esőben, tudja, hogy egy esőkabát sem védi meg az ember lányát teljes mértékben a víztől. Ami kilóg, az bizony csurig ázik. No és a csini fonott kosár a bringa kormányán? Annak bizony teljesen száraz maradt a tartalma. A mai poszt tárgya, hogy leleplezzem a titkot: miként lehetséges ez!

Természetesen esőkabátra volt szüksége, akárcsak nekem. Az alapanyag kínálkozott, épp leselejteztem a fiam kopott-kinőtt, vízhatlan téli dzsekijét. Az, hogy a hátából szabom a legnagyobb felületet, a sapka tetejét , az magától értetődött. A peremhez a deréktáji hófogó tűnt alkalmasnak: gumírozott, komplett, patentokkal ellátott záródással. 

Először a varrások mellett szétvágtam a kabátot: a felső vízhatlan rétegre volt szükségem.  

A visszájával felfelé kiterítettem a kabát hátának anyagát, ráborítottam a kosarat és körberajzoltam, majd kb. egy centis ráhagyással kiszabtam.

Kivágtam a kabátból a hófogót, és reménykedtem, hogy passzolni fog a hossza. Passzolt :-) Akkor sincs tragédia, ha bővebb vagy szűkebb. Ha bő, ki kell vágni valahol a közepe táján belőle és újra összevarrni. Ha szűk, akkor pedig jöhet a toldás a kabát anyagából. 

Színre színt borítva sűrűn összetűztem a tetejét a hófogóval (amit összepatentoltam előtte) , majd egyenes öltéssel, géppel körbevarrtam.

Kifordítottam, ráhúztam a kosárra, és akkor vettem észre, hogy néhány eredetileg fogalmam sincs milyen célt szolgáló kis patentos heveder pont a megfelelő helyen fityeg: ha épp nem hirtelen szakad rám az ég és van időm, továbbá kedvem bíbelődni velük, még az orkán erejű szél sem fogja letépni a bringáról a kosaram (ellentétben velem :-)

Természetesen ez utóbbi extra nélkül is remekül szolgál a zuhanysapka. A kosár belsejében egy (használaton kívül) kicsire csomagolható szatyorba szoktam tenni a holmim, aminek megkötöm a füleit: nem repül ki semmi egy bukkanónál. 

Összefoglalva: kreatív, zöld, környezettudatos, újrahasznos, személyre szabott, akárcsak maga a Kreatív Homokozó :-D

A folytatásban pedig áttekintjük majd a városi bringázás előnyeit.

Kölcsön zokni visszajár

Mint tudjátok itt, a Homokozóban is van olyan, amikor a csillagok állása, makarongyár robbanása vagy egyéb vis major miatt a tervek csütörtököt mondanak. Nem is olyan rég, egy napsütéses délutánon, miközben épp túl voltam a zoknilekvár főzésen ígértem, hogy a szomszéd zoknikról is mesélek. Előzetes lett volna a zoknilekvárhoz, hangulatképekkel...de lekéstem. Bizony, van olyan, hogy nem érem utol saját magam: a sorozat első évada még vágás alatt, de a második már díszbemutatót tart :)

Egyszer volt, hol nem volt, átszóltam a kerítésen: kölcsön kérhetem a gyerekeket kis fotózásra? Még pár lábra lenne szükségem! Felemás zokniban...Mondani sem kell, se a környéken, se távolabb vidékeken senki nem csodálkozik, ha ilyesmit hall :) Nem telt el sok idő, jönnek a szomszéd gyerekek, és egy halom zoknit is hoznak magukkal. A saját gyerekeim fele közben bealudt, de se baj, marad elég láb, nekiálltunk a fotózásnak. 

Fel a lábakkal, zoknicsere, közelebb...jó, ha vannak jó szomszédok. Ha már ez a hónap az EGYÜTT jegyében telik, essen szó az együttélésről is. Azt hiszem szerencsések vagyunk, nekünk jutottak a világon a legjobb szomszédok. Reméljük ők is hasonlóan vélekednek ;)

A fotózás vége felé a legkisebbik is felébredt, félpár zoknit húzott és csatlakozott a csapathoz. A félzoknis társaság ugyan még nem volt teljesen tisztában azzal, milyen sors vár a leselejtezett zoknira, de annál inkább élvezték az EGYÜTTlétet. 

És itt az eredmény! Az írószer mennyiségével együtt növekvő nyakú ceruzatartó. Akármennyire telepakolod, semmi sem borul ki, hisz a zoknigumi mindig megtartja ;) Mi van benne? Gondolom a többségetek már rájött, de azért elárulom: konzervdoboz :) 

Ismeritek a szólást " Szomszéd zokni visszajár!" Nem? Tényleg, elég friss még...Lényeg a lényeg, a szomszédzokniból készült hangtompítós, szűkítős öko-ceruzatartókat ünnepélyesen át is nyújtottam a kerítésen. Örültek a gyerekek, a megmentett zoknik, konzervdobozok: így több jókedv, és kevesebb hulladék keletkezett a világon. Van kedved kipróbálni? Az elkészítési útmutató ITT.

Mit szólsz a zokni lekvárhoz?

A napokban rájöttem, hogy páratlanul is szép az élet, csak szakmát kell váltani...jaj, nem, nem a magánéletemről van szó, hanem azokról a hónapokon át zoknis kosárban heverő félzoknikról. 

Bevezetésként elárulom, hogy nálunk a családtagok számával arányosan gyarapodik a félzoknik száma is. Családi fő párosítóként, igen, ez a tisztség engem illeti, mindig csodálkozom azon, hogy az intenzív kerítő tevékenység ellenére sem fogy a zoknis kosár tartalma. Ismerős? 

Eddig ugyan nem fogyott, de mostantól...mostantól még a szomszéd félzoknikat is örökbe fogadom, annyira beleszerettem a zoknilekvárba! Vagy pontosabban a zoknilekvár kinézetű üvegekbe.

Most jön a java része, vagyis a recept!

1. Vegyünk egy befőttes üveget, vagy akármilyen üveget, amihez jó esetben még egy teteje vagy kupakja is megvan. És egy zoknit: félzoknit, lyukas talpú zoknit, csíkos zoknit, egyszínű zoknit, bármilyen zoknit. 

2. Húzzuk rá az üvegre és jelöljük meg a hosszát. A zokni kb. 2,5-3 centivel nyúljon túl az üveg alján.

3. Vágjuk le a maradékot.

4. ...öltéssel húzzuk össze a zoknit az üveg alján.

5. Bármi megfelelő kerek tárgy segítségével rajzoljuk meg és vágjunk ki egy filc (gyapjú filc készítésről szól az első hírlevél) karikát.

6. Varrjuk rá az üveg aljára.

7. Élvezzük a látványt!

Ugye könnyű? Na jó, nem lekvár, de az se baj... Mókás, praktikus, lehúzható és mosható, ha véletlenül leesik, nem lesz szilánkokkal tele a konyha, és még sorolhatnám...Kipróbálod?

Ami a szomszéd zoknikat illeti nem vicc, de erről majd legközelebb:)

Sör, ketchup, hajszárító

Az úgy volt, hogy már régóta szenvedtem (én, Timi) a háztartásban keletkező üres flakonokkal: rakosgatom, gyűjtögetem, készítek ezt-azt belőlük, de a címkék eltávolítása egyes esetekben kész tortúra. Vannak ugye a samponos, tusfürdős flakonok, melyek többségéről (de legalábbis egyik oldaláról) könnyedén lehúzható a címke, és vannak az öblítős, mustáros és egyéb konyhai darabok, melyekről viszont nem hogy egy mozdulattal, de kettővel sem jön le a címke: áztatás ide vagy oda, bizony kaparászás és benzines vatta a művelet vége.

Nézzük az okokat: első pillantásra is feltűnik, hogy ami könnyedén lehúzható, az műanyag fólia, ami pedig nem, az papír. Kb. ennyire jutottam saját erőből.

A minap azonban rádióztam, s már épp azon voltam hogy kikapcsolom (nem igazán érdekelt hogyan gyűjtik a sörrajongók a címkéket), amikor egy lelkes hang érdekeseket kezdett mesélni.

Tudjátok-e mit jelent, ha egy férfi kiáll a szálloda folyosójára, és hajszárító után érdeklődik a szomszédoktól? Ha arra gondoltok, amire én (női észjárás szerint logikusan) , hogy hajat szeretne szárítani, akkor rossz nyomon jártok. Állítólag egy férfi tudja nélkülözni ezt az eszközt. 

A riportalany azonnal tudta honnan fúj a szél, és bár hajszárítója neki sem volt, hosszas eszmecserébe kezdtek a sörös címkékről. Ugyanis a műanyag sörös üvegekről sehogy máshogy nem lehet levarázsolni egyben a címkét, kizárólag hajszárítós melegítéssel. Bizonyos erdei körökben ez köztudott.

Nos, attól a pillanattól kezdve én is beletartozom ebbe a bizonyos körbe, sőt, nektek is elmesélem, hogy ti is tagok lehessetek :-) Ugyan sörös címkéket továbbra sem fogok gyűjteni, de a címke eltávolításoknál remek segítségemre lesz ez az információ.

1-2 percnyi melegítés után ilyen szépen egyben lehet lehúzni :-) Igen, ez akár több hatalmas szmájlit is megérdemel :-D Aki vakargatott már címkemaradékokat, az tudja igazán értékelni ezt a vívmányt! 

Ti hallottatok már korábban erről a megoldásról?

Csak egy ablakpárkányod van? Színezd ki!

Konzervdobozok. Igyekszik az ember lánya, hogy sok-sok friss kerüljön az asztalra, ám valljuk be: kikerülhetetlen némi konzervféle használata. Nálunk (Timiéknél) a darabolt paradicsom tartozik ebbe a kategóriába. Imádjuk a paradicsomlevest, télen is :-)

Nos, lássuk mit kezdhetünk a felhalmozódott dobozokkal? Nemrég néhány sállal bevont darabot mutattunk már, most viszont jöjjön valami nagyon színes, nagyon tavaszi! 

Indul a balkonszezon, és azok is szeretnének az ablakpárkányra kiültetni némi zöldet, akiknek nemhogy kertjük, de erkélyük sincs. Találtunk egy remek, sokféleképpen variálható megoldást, ami könnyen megvalósítható, a végeredmény összképét és hangulatát pedig kedvünk szerint módosíthatjuk.

Emlékeztek a március 15-én mutatott dobozokra? Most megmutatjuk, hogyan készült!

Az alapötletre ITT és ITT bukkantunk. 

A lényege, hogy mielőtt lefestenénk a kiszemelt tárgyat, tetszőleges mintázatokat alakítsunk ki a felületén valamilyen sűrű ragasztófélével. Ehhez használhatunk akár ragasztópisztolyt is, vagy direkt hobbicélokra kifejlesztett tubusos 3D festékekkel is.

Nálunk épp akadt itthon egy kis maradék (Pebeo Touch Deco) , így ezt örömmel alkalmaztuk. Ha választani lehet, fehéret  használjatok, sokkal könnyebben fedi be később a festék. Az első lépés, hogy a címkéket és a ragasztómaradványokat leszedjük a dobozokról. Ehhez akár háztartási benzinre vagy körömlakklemosóra is szükség lehet.

Ezután puha szőrű ecsettel, 2 rétegben Gessoval alapozzuk, majd jöhet az akrilfesték tetszőleges színben. Inkább 2 rétegben, de vékonyan vigyük fel, hogy a domborulatok jól láthatóak maradjanak. 

Ez egy tarka, vidám összeállítás, de lehet akár nagyon visszafogott is, klasszikus, pasztell. Az barna-fehér doboz úgy készült, hogy az alapozás és a barna akrilrétegek felvitele után egy sprőd, erős szőrű kis lapos ecsetet fehér festékbe mártottam. Mivel kevés festékre van szükség ennél a műveletnél ha túl sok kerülne rá, azt lekenegetem egy újságpapírra. A lényeg, hogy az ecset hegyén legyen némi festék, amivel nem rányomva, inkább csak simogatva átkenjük a kiálló domború részeket.

Ami plusz dimenziókat nyithat meg a projekttel kapcsolatban előttünk, az az a tény, hogy a konzervdobozok többségét vonzza a mágnes. Ennek akkor lehet jelentősége, ha van lejtős bádogpárkányunk, és okozott már bosszúságot szeles idő, amikor is a virágainkat hazatérve a földön találtuk. Nos, egy-két erős 3 mm vastag mágnes megoldja ezt a problémát.

Mielőtt hozzáértő kertbarátok szívrohamot kapnak elárulom, hogy az orchidea csak illusztráció. Hamarosan fűszernövények nőnek majd a konyhaablakban!

Húsvét előtti utolsó pillanatban...

....még villámgyorsan elkészülhet ez az egyszerű asztaldísz. A fél tojáshéjakat ételfestékes vízben főzöm-áztatom amíg megszínesedik, majd szárazra törölgetem és beleteszem a mécseseket. A tányért összemorzsolt tojáshéjakkal borítom, erre ültetem rá a fél tojásokat. Így nem borulnak fel. A morzsolásba érdemes befogni a gyerekeket is, imádni fogják!

Mire jó a tojás?

Sütéshez. Főzéshez. Régi burleszkek dobálózós jeleneteihez. Nélküle nem szaporodnának a madarak, hüllők, kígyók... A termékenység, élet, újjászületés jelképe ősidőktől fogva. És persze elengedhetetlen tartozéka a mi kultúrkörünkben a Húsvétnak. 

Továbbgondolva menthetetlenül felmerül a kérdés: mire jó a tojáshéj? 

A komposzt értékes összetevője. 

Porrá őrölve és a növények köré szórva távol tartja a meztelen csigákat. 

Sőt, az őrleményt kevés szappanos vízzel elkeverve remek súrolószerhez jutunk. 

Állítólag ha kávéhoz keverjük, és ezzel együtt főzzük le reggeli fekete levesünket, kevésbé érződik a kávé kesernyés íze...

És még? Igen, igen, mi magunk is újabb lehetőségek után kutathatunk!

Nekem (Timinek) tegnap este az az ötletem támadt, hogy egy használaton kívüli zöld kerámiakaspót átalakítok. Lealapoztam két rétegben Gessoval, lefestettem kétszer piros akrilfestékkel, majd apróra morzsoltam néhány kimosott és megszárított tojáshéjat.

Ezután hobbiragasztóval megkenegettem a perem alatti területet és rászórtam a morzsolt tojáshéjat. Nem egyszerre az egész felületen, nehogy megszáradjon a ragasztó, hanem apránként haladva. Kicsit rá is nyomogattam, a felesleg lepergett. Száradás után még lefújtam matt akrillakkal a biztonság kedvéért, de ez elhagyható. Elég masszív felület jött létre, jól használható.

Holnap újabb ötlettel jövünk: egy utolsó pillanatban, villámgyorsan elkészíthető asztaldísszel. Csak tojáshéj legyen :-)