2012. szeptember 26.

Őszinte gondolatok a sebességről, és mindjárt itt a Design Hét

Minap hazafelé jövet a Tadzsikisztánban megrendezésre kerülő nemzetközi filmfesztivál sajtóközleményét vitattam magammal hol angolul, hol oroszul. Eközben a lábam rutinszerűen sétált az utcán, szemem valami titokzatos sarkából észrevette a piros lámpákat, és még lélegeztem is. Vagy tíz percig tettem ezt, hiszen észre sem vettem miképp jutottam el az irodából a metróig. Kerek tíz percet az életemből csupán a fejemben éltem, elszakadva a valóságtól, levegő hőmérsékletétől, gyomorkorgástól, mellettem jövő-menő emberektől, autóktól, galamboktól...vajon összesen hány percet, órát, napot, hetet élünk le úgy, hogy észre sem vesszük?



Szoktátok figyelni magatokat? Felfigyeltétek már Ti is ezt a jelenséget? 
Már jó ideje szokásommá vált figyelni magamat, hisz csak így tudhatom kivel is élek én egy bőrben. Az utóbbi időben a sebesség került a figyelem középpontjába. Gyorsan kelünk, gyorsan készülünk, gyorsan eszünk, gyorsan hízunk, gyorsan fogyunk, gyorsan alszunk, gyorsan dolgozunk, gyorsan, gyorsan, gyorsan...de vajon hová sietünk? Vagy mitől menekülünk?

A kreativitás megéléshez, mint bármi másnak a megéléshez le kell lassulni. Amint lelassulunk, észreveszünk olyan részleteket, amelyek felett azelőtt csak úgy átsiklottunk, mintha ott se lettek volna. Már az uralkodó  (mainstream) pszichológiai irányzatokban is helyet foglalt a tudatos, éber megélés. Itt ajánlanék egy gyakorlatot Jon Kabat-Zinn és munkatársai után szabadon.

Gyakorlat

Fogj meg egy kicsi, ehető tárgyat (eredetileg mazsola szerepel). Úgy nézz rá, mintha soha az életben nem láttad volna. 
-Most tekinteteddel pásztázd végig a legkisebb részletig, minden oldalról. Figyeld a mélységeket és magasságokat, a fény játékát, színárnyalatait, mindent, amit szemmel megfigyelhetsz.
-Tapogasd meg! Érezd a textúráját, a hőmérsékletét, a felület lágyságát vagy keménységét.
-Szagold meg! Figyeld az illat intenzitását, hatását.
-Tedd a szádba, és közben figyeld az útját. Érezd, ahogy az ajkadhoz ér, majd érzékeld a tárgyat a nyelveddel. lassan...lassan, a gyomor megvárja:)
-Ízleld meg, miközben figyelsz: mi zajlik a szádban, milyen ízélményt kapsz?
-Nyeld le! Érezd, ahogy a lenyeléséhez készülsz, érezd, ahogy a szándék átfordul cselekedetté, történéssé.
-Kövesd a tárgy útját és a saját érzéseid.

...és még több élmény: szeptember 28 és október 7 között ismét megrendezésre kerül Budapest Design Hét. Az idei téma: "ÉLJ LASSABBAN - SLOW DESIGN". A programban többek közt újrahasznosítás, közösségi művészet, fenntarthatóság, szociális alkotás, stb. A rendezvény programot itt találod: http://www.designhet.hu/program

Az inspiráció fontos, élvezzétek! ...de ne felejtsük el jól megízlelni és megrágni;)

2012. szeptember 25.

Te rongyos élet, bolondos élet...

Ez a dalfoszlány zsongott a fejemben (nekem, Timinek) a Csárdáskirálynőből. Épp három zsáknyi gombolyagot szortíroztam, amit egy ismerős hozott át pár hete: meghalt egy rokon néni, és a rengeteg fonalat látva én jutottam eszébe. Hogy én ezekkel biztos tudok kezdeni valamit.
Örömmel fogadtam a szállítmányt, s nem hiába vártam: sok-sok szép, jól hasznosítható kötnivalót találtam a zsákokban. Igaz, bőven volt közte olyan is, amit laza mozdulattal a kukás zsákba hajítottam: mert nagyon műszálas, mert kibogozhatatlanul összegubancolódott, mert ennyire rikító színből soha semmit nem fogok kötni...aztán a kezembe akadt egy rémes gombolyag. Kék-piros sodrat, vastag 100% műszál, amit egykori gazdája érdemesnek talált arra, hogy gondos munkával a szakadt helyeken varrással megtoldjon! Nem is láttam még ilyet: színben tökéletesen passzoló vékony cérnával volt összeöltögetve, szinte nem is látszott. És nem ám 1-2 helyen, hanem sok-sok szétszakadt részen.
Nem győztem csodálkozni, ugyan mivel érdemelte ki ezt a kivételes bánásmódot? És akkor eszembe jutott a nagyi nővére, aki élete végéig gyűjtögette az apró szappanmaradékokat, sok-sok kilónyit, mert a háborúban nem volt mivel mosakodni, s ki tudja....
Hát ezért, talán ezért rakosgatott el féltő gonddal ez az ismeretlen néni is minden fonaldarabkát, mert ki tudja? Talán holnap nem lesz új, nem lesz bolti, talán sok minden nem lesz. Vagy nem lesz rávaló.

Akármi motivál is minket manapság, a végeredmény mindenképpen környezetbarát megoldás, hiszen újrahasznosítani, újragondolni és újjáalkotni valamit nem csupán remek érzés, de remek módja annak is, hogy ökológiai lábnyomunkat zsugorítsuk.

Így hát törni kezdtem a fejem mi lehetne belőle, s szinte azonnal eszembe jutott, hogy mosogatórongy! A műszál hamar szárad, durvább felülete jól tisztít, vastagsága miatt könnyű kötni. 
Így lényegültek át immár többszörös újrahasznosítás után mosogatórongyokká a bontott-varrott, toldott-foldott fonalak. S azt kell mondjam, jól szolgálnak.
Ajánlom nektek is, hogy készítsetek hasonlót, mert nem csak környezetbarát megoldás a maradékok hasznosítása, de a hírek szerint higiénikusabb, mint a szivacsok: néhány nap használat után mehet a mosógépbe, így a baciknak nincs idejük és módjuk elszaporodni.


A készítés menete olyan egyszerű, hogy kezdők is bátran beleköthetnek:
Szedj fel 15 szemet ötös tűvel, köss lusta kötéssel addig, amíg körülbelül négyzetet kapsz. Láncold le az utolsó sort, majd horgold körbe egy ráhajtásos vagy ráhajtás nélküli pálcákkal, és már mosogathatsz is!
Jó munkát :-)

2012. szeptember 10.

Apáról fiúra, avagy újrahasznos ovizsák

Ha már elbúcsúztunk a bölcsitől, jöhet a következő életszakasz, avagy az óvoda. Aki már találkozott ezzel a jelenséggel, tudja miről van szó: váltócipő, váltóruha, ovizsák....Apropó: OVIZSÁK. Ő lesz most a főszereplő, hisz ismét csak lelki okok miatt, vagyis ráhangolódás végett úgy döntöttem, hogy ez saját kezűleg készül el. Tudjuk, hogy ezer forint alatt készen is kaphatunk, de...de azt is tudjuk, hogy az csak egy ovizsák lesz. A mienk pedig egy, sőt kettő igazi apa ingből készült - kék kockásból és lila kockásból.

Kicsit az ingekről: a férjem (itt Rita) pont a kisnyalkai alkotótábor előtt selejtezte le két ingét, így nem volt kérdés, hogy velem jönnek a táborba. Már első nap igen hasznos mozdonyokká (vagyis ingekké) váltak, hisz belőlük készítettek a táborozók értékelést az aznapi általam tartott önismereti tréningre. Az volt a feladat, hogy készítsenek nekem ruhát másnapra (amit egész nap hordtam is) az alapján, hogyan értékelik a munkámat. Mivel előre nem tudták mi vár rájuk, az egész csapatra jutó célszerszám készlete következőképpen alakult: egy olló, jó néhány kéz és saját kreatív elméik. Íme a végeredmény:



A képen értelemszerűen Timi és én vagyunk:) Köszönet Colettének a képért!
Azóta újabb megpróbáltatás, vagyis metamorfózis vár az ingekre. Ezúton ovizsákká fognak átalakulni. A szabásminta, amelyhez az egyetlen adott dolog az akasztó egy Homokozó Klub asztalterítőből készült, így még egy-két gondolatmag is lobogott szemem előtt. 



A hátulját egyben szabjuk ki, az elejét két részből (+ráhagyás két rés összevarrásra) készítjük, hiszen a lényeg, hogy a zsákba elölről be tudjunk nyúlni. Mielőtt a zsákot összevarrjuk, tegyünk rá minél több zsebet: fogkefének, zokninak, útközben szedett gesztenyének...ha már újrahasznosítjuk, a legjobb, ha kihasználjuk az alapanyag adottságait. Azt nem csak esztétikailag, hanem funkcionálisan is megtehetjük, például ahhoz, hogy minél kevesebb szélt kelljen leszegni, már eleve elszegett alkatrészeket használjunk.

Alább egy tipp zsebek eldolgozáshoz:



Ha minden részlet megvan, a zsákot összevarrjuk, a tetejét szabadon hagyva, hogy kiférjen az akasztó. Kész a zsák! Én úgy éreztem, hogy még kis időre szükségem van, mielőtt végleg átlépek az új életszakaszba, így fogtam egy tűt és cérnát és maradékanyagokból még a nevét is rávarrtam. 


Azt hiszem kezdődhet az ovi, visszamehetek a munkahelyemre, jöhet az ősz...

2012. szeptember 5.

Az iskolakezdés margójára

Nálunk, Timiéknél az iskolakezdés nem akkora hacacáré, mint évekkel ezelőtt. A nagyok nagyok, önállóak, a kicsi meg még kicsi: stresszmentes óvodás.
Így aztán rám, anyukára nem hárul akkora feladat. Majdnem semekkora. Egyedül intézik a tankönyveiket és a befizetéseket, önállóan (és takarékosan :-) vásárolják meg a hiányzó felszereléseket, én pedig csak ülök és gyönyörködöm bennük. Mert azt látni, hogy a gyerekek cseperednek és egyre több dolgot képesek egyedül megoldani, az remek érzés.



Nos, így én csak élvezkedem így augusztus-szeptember fordulóján, és ebben a laza, asszociatív állapotban olyasmik jutnak eszembe, hogy egy törött csatból akár könyvjelző is lehet. Akár az iskolában is, de az sem baj, ha az enyém marad.


2012. szeptember 4.

Bölcsibúcsú...avagy így készülnek a kísérőkártyák

Nyárvége, GYESvége...lezárult egy időszak. Majdnem elfelejtettem, itt Rita. Sosem voltam múltidéző, sosem vágyódtam vissza, bármennyire jó is volt valami, csak előre, előre és hátra sem nézek....Most mégis változott valami, egy kicsi részlet, és pedig az, hogy megadom magamnak az elbúcsúzás idejét és módját. Ennek a búcsúnak két kétkezi részletét Veletek is megosztom...két részletben.

Arlenbaba hébe-hóba bölcsizni szokott. Szokott, persze, enyhe túlzás. Kétszer hetente társas igényeit élte családi napköziben, mialatt én tanultam, dolgoztam, homokoztam...most pénteken utoljára ment, vagyis elbúcsúzni. És, persze, nem üres kézzel. Az ajándék témára még visszatérünk, előljáróban csak annyit, hogy az ajándék számomra mindig személyre szól, és két emberről szól: arról, akinek készül, és arról, aki készíti.


Mi Arlennel azt találtunk ki, hogy képeslapokban éljük ki az alkotást. A csoki készítést rábíztunk a szakértőkre:) 

Arlen bölcsis jele GEKKÓ volt. A gekkós időszak valahol csigás és traktoros időszak közé esett és nem volt kérdés mi legyen a jele. Bölcsis lányok első kultúrsokk után hamarosan belejöttek a gekkó rajzolásába, így amikor lekoptak az általam rajzolt gekkók, ügyesen pótolták.

És akkor itt az így készül:

Fogtunk egy papír reklámszatyrot, jó színeset, és kivágtuk a legizgalmasabb részeket. A hátoldalára rajzoltunk gekkókat, majd kivágtuk és ráragasztottuk akvarellpapírra (bármi vastagabb és esztétikus papír alkalmas). Ezután elosztottuk a feladatokat - én írtam, Arlen rajzolt. Nem biztos, hogy annyira járatos vagyok a nevek helyesírásban, hisz teljes bizonyossággal ráírtam az egyik képeslapra azt, hogy "KATINEK", majd a családom magyar tagjai mosolyogtak, hogy enyhén eltúloztam a vegyes hangrendűséget...

   
Mi történt mindeközben? Beszélgettünk a bölcsiről, arról, hogy immár véget ért. Külön időztünk mindegyik bölcsis "néninél", beszélgettünk róluk, gondoltunk rájuk...tudatosan készültünk egy életszakasz lezárásra. Ez a folyamat nem csak a kisember életében bír nagy jelentőséggel, hanem nekünk, felnőtteknek is fontos, hogy minél kevesebb elvarratlan szállal járjunk a világon, és minél teljesebbek tudjuk ott lenni, ahol éppen vagyunk.