Ki vagy te és mit eszel? ...bemutatkozik Rita

Én vagyok a nyuszi, és én répát eszem, hát te mit teszel? Ismerős ez a gyerekdal? Olyannyira belemerültünk az építkezésbe, hogy úgy rendesen be sem mutatkoztunk. De: ami késik, most bekövetkezik. Kezdjük abc sorrendben, vagyis velem:)

A hivatalos nevem: Rita Bakradze...ilyen sorrendben. Egy tavaszi napon, remélem épp ezerrel sütött a nap és olvadt a hó (tudjátok, északi országokban ez a folyamat fáziskéséssel jelentkezik), Rigában, Lettországban születtem. Legyen kis indulótőkém, és ne unatkozzak az identitásmeghatározásban sem, a családom leegyszerűsítve lett-grúz vegyes saláta örmény, lengyel és egyéb összetevőkkel.

Gyerekkoromban nem mutattam különös tehetséget sem sportban, sem zenében, így a szüleim rajzszakkörbe írattak be. Emellett szerencsém volt egy rendkívül kíváncsi és sokoldalú nagymamához, így már óvodáskorban egész jól elboldogultam a kötőtűkkel, színes rongyokkal és idegennyelvű mondatokkal. Amióta emlékszem magamra, mindig érdekelt mi van macinak a hasában - vagyis a hogyan és miért, de hidegen hagyták a ki, mikor, mit csináltok. 

Némi szakmai hátterem: Rigai Iparművészeti Főiskolát végeztem, majd kulturális antropológiát, filmesztétikát és pedagógiát tanultam. Már a főiskola idején aktívan részt vettem a nemzetközi önkéntes mozgalmi munkában, és szociális témák mellett belevittem a kultúrát és művészetet is. 

Miután Magyarországon kötöttem ki - válaszolva a fel nem tett kérdésre: ugyancsak egy nemzetközi táborban megismerkedtem egy magyar fiúval:) - folytattam nemzetközi aktivitásaimat, újságírtam, majd egy nemzetközi alapítvány munkatársaként továbbra is a művészet és kultúra témakörében dolgoztam. Emellett, párhuzamos szálon alkotói mivoltomat próbáltam élni. Immár közel tizennégy éve Budapesten élek, magyarul gondolkodom, írok, álmodom...Nagylányom Alíz nemsokára 13 éves, Arlenbaba, aki már nem is baba, hamarosan 3 éves lesz.

Bármit is csináltam aktuálisan, mindig tanítottam, mentorálam és közösséget építettem. Számomra a központi elem az ember és lelkivilága, motivációi, mozgatórugói. Minden egyes válasz újabb kérdéseket hozott és újabb válaszok keresésére indított. Kerestem, kutattam, tanultam, kísérleteztem... Az utóbbi pár évben - miután Arlenbaba születése után kiestem a nemzetközi pörgésből- a kreativitás és az önismeret kerültek figyelmem középpontjába. Egyrészt visszatértem az alkotáshoz, másrészt megtaláltam és továbbfejlesztem azokat az utakat, melyek az alkotáson keresztül visznek önmagunkhoz és azokat is, amelyek önmagunkból kiindulva az alkotáshoz vezetnek. Tanulok. Állandóan tanulok. Minden kívülről érkező impulzustól, belső rezdüléstől, és néha hivatalosabb keretek közt is. Az utóbbin belül most Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológiát és kreatív írást tanulok. Mert a világ összetett, és a kőkorszaki kalapács kevésnek bizonyul...

"Szemkép" c. textmény részlete (vegyes textiltechnika) 2011.

Beszélgetünk: moziról, kismamaságról, magunkról és ajtókról

Egymással beszélgetünk. Szombat estére közös mozizást terveztünk be, mi és a fiúk, mármint a nagy fiúk. Afféle felnőtt este. A filmválasztást rám (Ritára) bízták. Megtisztelő és kockázatos vállalkozás...Miután elkészültem a hármas toplistával (tőlem szokatlan módon átnéztem a kritikusok véleményét, szinopszisokat, nézői visszajelzéseket) spontán módon egy negyedik opcióval rukkoltam elő. A legszebb dolog. Mármint ez volt a film címe...Alcím: intim és őszinte vallomás az anyaságról. Részletes ajánlót itt olvashattok. Az előzetest pedig ITT tudjátok megnézni.

A franciás eleganciával és könnyedséggel kezdődő film egy adott ponton levetette a humor védőpajzsát és a felszín karcolgatása után húsba vágó mélységek felé indult. A film bemerészkedett az anyaság olyan zugaiba, amelyekről nem illik beszélni. Átélni sem, hisz az anyaság csakis a legszebb dolog lehet, árnyoldalak nélkül. Azt hiszem, aki már átélte tudja, hogy fény árnyék nélkül nem létezik. Egyszerűen ellentmond a természet törvényeinek. Az árnyoldal akkor is létezik, ha letagadjuk...a film olyan témákat taglal, mint elhanyagoltság, magány, bezártság, kimerültség, eddigi értékek megkérdőjelezése és újak még-meg-nem-találása...erről beszélgetünk mi is.

kép INNEN

Habár a film egy fiatal pár családdá válásának bukkanóit és hajtűkanyarjait tárja elénk szokatlanul szókimondóan, nekem (Timinek) három lurkó világra hozatala után is érdekes, szórakoztató és egyben megrázó élmény volt a mozi. Hiába van tökéletesen tisztában az ember lánya az árnyékos oldallal is, hiába élt át maga is hasonlóan nehéz napokat és heteket (ó, netán hónapokat) mindezt a maga folyamatában végignézni, mintegy kívülről látva magunkat felkavaró...és egyben persze megnyugtató: hiszen ha valaki valahol messze készített egy filmet a mi problémánkról, akkor (hurrá!) az nyilvánvalóan nem csak a mi problémánk! 

És mégegy tanulság: nos, a humor sok nehézségen átsegít :-) 

Innen át is veszem a szót...igen, a humor ilyenkor nélkülözhetetlen. Hány meg hányszor rugaszkodtam el a humor ugródeszkán. Máris eszembe jutott egy olyan őszi nap, ami látszólag esélytelenül indult, folytatódott és talán be is fejeződött volna, hacsak abba nem hagyom az erőlködést és nem nevetek az egészen. Talán a nevetés is kévés lett volna. Megállítottam, szembenéztem vele, majd másképp éltem meg. Ugyanazt a színezőlapot más színekkel festettem ki. Így...a humor fontos, de eljön az a pillanat, amikor a humor kevés. Túl kell lépni rajta és szembe kell nézni a dolgokkal. Igényem van magán időre, igényem van felnőtt társaságra, igényem van új ismeretekre és igényem van arra, hogy azt, ami bennem van feldolgozzam és új formába öntsem. Erről beszél a film, és erről beszélünk mi is. Akár gyerekesen, akár gyerekek nélkül. Máris átcsúsztam egy nagyon fontos témába: mindenre és mindenkire jut belőlünk, de vajon nekünk is jut magunkból? Lelkiismeret furdalás nélkül, alanyi jogon töltünk-e magunkkal minőségi időt? Vagy futólag megivott kávéval továbblépünk a következő kötelességre? A hogyan itt nem egy technikai megoldás, hanem szemlélet. Elhinni, hogy fontos, és tenni érte. Nem könnyű. Nekem nem. De fontos, mert csak így tudok teljesen lenni, nem csak félig és kötelességből...

Mit is tudnék hozzátenni Rita szavaihoz? Talán csak annyit, hogy akár átéltétek már az anyává és családdá válás szépséges és korántsem könnyű folyamatát, akár még előtte álltok, feltétlenül nézzétek meg a filmet, mert minden érzelmi hullámmal együtt, amit közben átéltek majd a tudat: "nem vagyok kakukktojás" végtelenül vigasztaló. 

Véleményetekre is kíváncsiak vagyunk természetesen!

inFúzió

Fúzióban. Hát igen, benne vagyunk, nyakig. Sőt! Néha már azt sem tudjuk hány kezünk és hány fejünk van, és azok hol is állnak. Van, amikor a város 2 végén 1-1 fejjel a nyakunkon rohangálunk munka, gyerekek, háztartás után, 1 témán 2féleképpen gondolkozva, 2féleképpen dolgozva, egymást kiegészítve, virtuálisan összekapcsolódva...

Máskor meg ott ülünk 1 asztalnál és 4 kézzel, de 1ként, 1 fejjel a 2 nyakunkon munkálkodunk 1azon dolgon. 

Szimbiotikus és tudathasadt állapot. És mégis szép, inspiráló és termékeny.

Infúzió egymásnak. Néha életmentő, máskor felér egy vitaminkúrával: kikerekedik az ember képe, ahogy csak  vigyorog napokig :-)

Vannak véletlenek? Nem tudni. De szerencsés vagy sorsszerű találkozások bizonyára. Mint a miénk.

Ha te is szippantanál ebből a derűs, kreatív légkörből, gyere és tarts velünk!

Épül a kreatív homokozó. Mi minden 7mérföldes és viszontagságos lépést megosztunk itt veled és mindenkivel, aki időnként bekukkant: hogy velünk szurkolhassatok, örülhessetek vagy szomorkodhassatok, ha épp úgy hozza az élet.

És végül, ha elkészül a homokozó velünk együtt játszhassatok benne!