2014. január 7.

Virágos búcsú

Hosszú idő telt el a legutóbbi bejegyzés óta. Mindkettőnket más utakra vitt az élet, így ezzel az utolsó bejegyzéssel szeretnénk lezárni a Kreatív Homokozó izgalmas, eseményekkel és élményekkel teli életét. Köszönjük, hogy velünk tartottatok! A Kreatív Homokozó Facebook oldal továbbá is él, Rita látja el az arra járókat friss kreatív tartalommal.

Ritát továbbra is megtaláljátok új honlapján és a Facebookon is. Továbbá is önismereti és kreativitásfejlesztési trénerként támogatja mindazokat, akik fontosnak tartják a tudatos és önazonos létet.

Biztosan emlékeztek még a játékra, amikor virágkészítésre invitáltunk Benneteket, akik játékos kedvűek, a közös élmények és ügyek iránt fogkonyak vagytok. A projektet egy együtt töltött délutánnal koronáztuk, ahol a virágok takarókra költöztek, pici babatakarókra, melyek végső formájukat immár elnyerve a Gólyahír Egyesület segítségével hamarosan újszülötteket melengetnek majd. Olyan kisbabákat, akik érkezésére anyagilag nem tudtak felkészülni a szüleik. Köszönjük, hogy hozzájárultatok munkátokkal, ráfordított időtökkel!


2013. március 14.

Homokozó Klub - március 23!!!

Írjátok be a dátumot a naptáratokba, mert jövő szombaton ismét Homokozó Klubot tartunk!


Itt a tavasz! Legalábbis az ajtórésbe már betette a lábát (bár ma épp mintha meggondolta volna magát...) Mi is készülődünk, tervezünk, szabunk-varrunk, kinti programokon törjük a fejünket és már előre zöldben látjuk a világot - természetesen a szó környezetbarát értelmében is.

Ismerős érzés, ugye?
Közös készülődésre hívunk benneteket TAVASZI HARMÓNIATEREMTÉS címmel.

A tavaszi Homokozó Klub célja, hogy beindítsuk magunkban azt a folyamatot, amit a kikelet a természetben minden évben újra és újra elvégez:
megszabaduljunk a régi, lejárt, kopott, minket többé nem szolgáló dolgoktól, gondolatoktól és hozzáállásoktól és helyükbe teremtsük azt a harmóniát, amire vágyunk. Mindannyiunk számára más és más jelentéssel bír ez a szó: harmónia. A Klub minden együtt töltött perce azt a célt szolgálja majd, hogy a szó igazi, mély és éppen aktuális tartalmát ki-ki felderítse és megfogalmazza önmaga számára. 

S hogy mit is alkotunk majd? PÁRNÁT! Multifunkciós darabot, amivel díszítheted a kanapét, használhatod ülőpárnának, vagy éppen kiviheted magaddal a szabadba. Egy biztos: ha ránézel, mindig emlékeztetni fog azokra a gondolatokra, amik készítése közben bukkantak felszínre.
Harmónia párnát varrunk, ahol megpihenhetünk, erőt gyűjthetünk, ha ránézünk, hiszen mi magunk hoztunk létre.



FIGYELEM: semmilyen előzetes tudományra és tanulmányra nincs szükség a párna elkészítéséhez! Kezdők is bátran belevághatnak, szakmai háttér, infrastruktúra és minden szükséges alapanyag és eszköz rendelkezésre áll majd, ahogy mindig. No és persze az elmaradhatatlan kávé, tea és süti.

S hogy a zöld ne csak színként, de a szokott módon alapelvként is legyen jelen, a párnák alapanyagául megunt ruhákat, hulladék anyagokat használunk majd. Így ha van olyan ruhadarabod, anyagod, amit nem használsz, hozd el (anyagfajtára, formára, vastagságra való tekintet nélkül), hátha épp az kívánkozik majd valamelyik párnára!

MÁRCIUS 23-án, szombaton 14 órakor várunk a belvárosban (pontos címet a jelentkezőknek emailben küldünk), kb. hat óráig tart majd.

2013. március 11.

Hamarosan!

Hamarosan jövünk a részletekkel, addig is tegyétek szabaddá ezt a szombat délutánt, meglátjátok: érdemes!


2013. március 10.

Ha tavasz, párkeresés?

A FB-on csináltunk pár napja egy izgalmas körkérdést:  kinek milyen dal jut elsőre eszébe a tavaszról.
És igen, szinte mindenkinek a Tavaszi szél vizet áraszt! Én erre tippeltem, és bejött. Nem véletlenül énekelte Freddie Mercury annakidején a budapesti közönségnek kedveskedve ezt a nótát :-)...minden madár társat választ, így folytatódik. Úgyhogy indítottunk egy párkeresős, együttműködős akciót és játékot, gyertek IDE, olvassátok! Minden nap új kollázs van, lehet csemegézni, véleményezni , és indulhat a párkeresés!
ha valaki nem FB-ozna itt is közzé tesszük, és itt is lehet párkeresni :

Lássuk tehát mi vár Rátok a következő héten!
Minden este 6 órakor felkerül majd ide egy kollázs néhány füzettel. A tavaszi nagytakarítás jegyében különleges ajánlattal jövünk: ha szeretnéd valamelyik füzetet magadénak tudni, nincs más dolgod, mint PÁRT TALÁLNI, aki az aktuális napi kínálatból szintén szeretne egyet. Egy másikat természetesen, mert mindegyikből csupán egy van :-) S így, párosan már mindketten 500-500 forint KEDVEZMÉNYBEN RÉSZESÜLTÖK.
Hogy tetszik?
A hatékony párkeresés érdekében ér hidetést feladni, azaz némi buzdító szöveg kíséretében megosztani másokkal is ;-)
Minden kollázs egy kerek napig lesz fent, így sok hezitálásra nincs idő.
Annyit elárulunk még, hogy a pár nélkül maradó füzetek felbukkanhatnak még későbbi összeállításokban is, de ezért garanciát nem vállalunk :-)
És a JÁTÉK?
Akik figyelemmel kísérik a 7 nap történéseit, és minden nap megosztják velünk egy kommentben, vajon melyik füzet a favorit az aktuális kínálatból, azok közül egy szerencsés A MEGMARADÓ FÜZETEK KÖZÜL VÁLASZTHAT!
Íme az első.
Az aktuális árakat itt megnézheted, ebből jön le az 500 forint kedvezmény:http://www.meska.hu/Shop/index/226)

Íme az épp aktuális:
 




2013. február 25.

Átalakulás

Ha tél, hideg. Ha hideg, sapka. Ha sapka, meleg. Ha meleg, gyapjú. Ha gyapjú, összemegy. Legalábbis ha porszem kerül a gépezetbe, hiba a számításba... esetleg segítőkész nagymama a sapka közelébe, aki kellő információ híján normál mosással filcesíti leánykánk kedvenc tökfödőjét.
Az első csalódottságot könnyen fölülírhatjuk, ha új szerepet találunk a megváltozott munkaképességű darabnak. 
Timiék például arra jutottak, hogy ha újból kimossák (sapkafilc :-) , megáztatják keményítős vízben, majd egy megfelelő méretű hengeres műanyagdobozra húzva megszárítják, remek tároló lesz belőle a lányszobában: elnyeli a csatokot és hajpántokat.
Természetesen akkor sem kell kétségbe esni, ha kisfiunk sapkájával történik hasonló, hiszen hajgumijai ugyan nincsenek egy fiatalembernek, ám számos apró kincse minden bizonnyal.
____________________________________________________________

Ha még nem vagy hírlevélolvasó, iratkozz fel az oldal tetején, és még ma megkapod első ingyenes anyagunkat, mely a pulcsifilc rejtelmeibe vezet be. 



2013. február 11.

Ahány ember, annyi... - füzetdélután utógondolatok

Mégsem igaz, hogy ahány ember annyi füzet, hiszen egy ember is annyiféle füzetet készíthet... attól függ, hogy kinek alkot, milyen gondolatokkal és érzésekkel alkot, egyedül, vagy társaságban, télen vagy nyáron...

Füzettanfolyam, amely már nem csak Budapesten, és nem is egyszer került megrendezésre, s a  közeljövőben lehet, hogy az ország határait is elhagyja, hogy a kreativitás, a gondolatok és az érzések formára találjanak. Mégpedig füzet formára, amely újabb gondolatok, érzések és alkotások bölcsője hivatott lenni. 

De térjuk vissza a legutóbbi füzetdélutánra, amely Valentin nap közeledtével a szeretet témája köré szerveződött. Volt, ki a párjának, ki magának, ki valaki másnak készített füzetet, szeretetből.


Közösen megfejtettünk: mitől érezzük azt, hogy szeretnek...és megállapítottuk, hogy akármennyire színesek és különbözőek vagyunk is, ebben mégis hasonlóan érzünk. Figyelem, bizalom, szabadság, törődés...ha mindannyian erre vágyunk, akkor itt az ideje, hogy bőségesen megadjuk ezt egymásnak. Ez a vezérgondolat volt a délután háttérzenéje, amelybe hol kompozíciós alapismereteket, hol felszabadult alkotást, hol önismereti elemeket építettünk be.

Minden alkalommal meg szoktunk kérdezni a résztvevőkkel, hogy mivel érkeztek, mit várnak az aktuális alkalomtól, és nagy örömünkre az utóbbi pár alkalommal azt tapasztaltunk meg, hogy mindenki nagy nyitottsággal és mindennemű elvárások nélkül jött, készen arra, hogy befogadjon mindent, amit az együttlét és alkotás hoz.

A szabadság jegyében teljesen szabad (és mellé szükség esetére néhány segítő) kezet kapott mindenki , így sok izgalmas technika került egymás mellé. Aki még nem találkozott varrógéppel és alig várt erre a pillanatra, sikeresen átesett a beavatáson, és legközelebb már régi barátként fogja üdvözölni:) 

És mi született a Füzetdélután folyamán? Az alkotások magukért beszélnek, nem is kell hozzá narrátor...


_________________________________________________________________________________
A Homokozó Klub havonta egyszer megrendezett kreativitásfejlesztési műhely, ahol mindig egy adott témakört dolgozunk fel elméleti, érzelmi és gyakorlati síkon. A téma keretein belül új szemléletre, alkotáselméleti és gyakorlati tapasztalatokra teszünk szert, illetve kilépünk a mindennapi kerékvágásból, hogy megtapasztaljuk saját kreativitásunkat és más minőségben térjünk vissza a mindennapokba. A Homokozó Klubban való részvétel semmi előzetes képzettséget nem igényel, illetve semmilyen előzetes képzettség nem jelent hátrányt:) 

Ékszert termő fa


Defektből effekt. Jobb lenne persze hinni, hogy a címben szereplő fa létezik valahol, s akár el is indulhatnánk megkeresni, mint Misi Mókus az örökké termő fát....ám ha körbenézünk közvetlen környezetünkben, találunk épp elég izgalmas felfedezni- , átalakítani-, újragondolni valót. Nem kellenek elérhetetlen ábrándok, elég egy picit nyitott szemmel álmodni ;-) Ugye?

Hétfői friss(ítő) ötlet következik a 'használd amid van és ne pazarolj' jegyében, játékosan, újrahasznosan Homokozó módra. 



Íme teljes életnagyságban a különleges fa, amin fülbevalók és sáltűk teremnek.

Timi ugyan tehetségtelen kertész, ám nincsenek reménytelen helyzetek és zsákutacák, ugye?


2013. február 4.

Varrd bele a szíved csücskét...

Nem ez minden alkotásunk lényege? Belegyúrni, -varrni, -kötni , -tenni magunkból egy darabkát abba, amit csinálunk, ott, ahol éppen vagyunk. 
Önazonosság. Fontos, mondhatni nélkülözhetetlen tulajdonság, amit nem mindig könnyű megszerezni, megtartani vagy épp újrafelfedezni önmagunkban.
Az előző posztban mutatott füzet minden ideg(vagy ha úgy tetszik textil)szálával felvállalja, hogy a gránátalmához szoros kapcsolat fűzi: nem csupán a borító mintája formázza a gyümöcsöt, de maga a borító anyaga is gránátalma főzetében érlelődött szép sárgára.


Február  9-én, szombaton 14-18 óra között lehetőséget kínálunk, hogy ki-ki kereshesse, megélhesse ezt a fontos és felszabadító tulajdonságot. Ekkor tartjuk a következő füzetdélutánt, ahol a szokott nyitott és támogató légkörben, kávé és tea, no meg az anyagok, tűk és egyéb eszközök, és nem utolsó sorban egymás társaságában ki-ki elkészíthet 1-2 füzetborítót.


Ami az alkalom extra aktualitását adja, az a közelgő Valentin nap, így a készülő borítót akár erre az alaklomra is készíthetitek! 
Természetesen nem kötött a téma, csupán lehetőség, hogy személyre szabott és saját készítésű aprósággal lepjük meg a szeretett személyt.

Az alkotás saját részre vagy későbbi alkalomra is megengedett :-)
Ezúttal a gyakorlatra helyezzük a hangsúlyt, és technikai megkötések nélkül vágunk neki a délutánnak. Minden alapanyag (a fenti gránátalmával festett pamutbatiszt is :-) és eszköz rendelkezésre áll majd, igen széles skálán. Aki volt már nálunk hasonló rendezvényen, tudja, mire gondolunk :-)  



Gyertek, varrjátok bele a szívetek csücskét egy-egy borítóba!

Valami más gránátalmás

Nem recept, nem kaja, nem kozmetikum, NEM. Valami egészen szokatlan dolgot műveltünk a gránátalmával!

FESTETTÜNK!!!!!!

Az ötlet Timitől származik. Két éve az jutott eszébe, hogy ha egy gyümölcs kifröccsenő leve olyan kiválóan megfogja a pólót, hogy a foltot semmilyen módon nem lehet többé eltávolítani (kivéve talán az ecetes ollót, de azt nem próbálta), akkor talán a termés többi része is tartogathat meglepetéseket. 
Így hát vacsora után minden maradékot, ami emberi fogyasztásra alkalmatlan bedobált a festőlábasba, és alaposan megfőzte. A sűrű sáfránysárga lé ígéretes alapanyagnak bizonyult, timsóval élénksárgára, rézgáliccal kezelve zöldre festette a gyapjúfonalat. (figyelem, a vegyszerek alkalmazása némi körültekintést igényel, így ha ki szeretnéd próbálni a leírtakat feltétlenül böngéssz egy kicsit Timi Piktor Péntek oldalán)


Nemrég  újabb kísérletnek vetettük alá a gránátalmát: a főzetben ezúttal pamutbatisztot fürdettünk, majd rögtön a száradás után ki is kellett próbálni, mint füzetborító alapanyagot. Íme a végeredmény, mely még frissen elkelt, ám rendelhető, sőt, február 9-én délután el is készíthető a következő füzetdélutánon! Részletes infók a következő poszban.
Várunk Titeket!


2013. január 27.

PAD, LÓ és PÁRNA

Ez afféle spontán és interaktív bejegyzés, amit minap Facebook oldalunkon történt beszélgetés új értelmet adott a padlópárna témához.

Az eredeti téma egy egyszerű hulladék stóccal kezdődött. Ha azt mondjuk: szoktunk varrni, senki nem lepődik meg, ugye? És aki úgyszintén szokott varrni - tudja, hogy vannak használható, kevésbé használható,  és szinte használhatatlan anyag hulladékok. Az első két kategóriával valószínűleg egész jól boldogultok, ugye? De vajon mi van a szinte használhatatlan anyag maradékokkal?


A megfejtés: bele a párnába!
Persze a belső párnába. Aki már próbálkozott a műfajjal tudja, hogy egy ilyen párnának elég tekintélyes súlya van és csak úgy kéretlenül is bizonyítja a gravitáció létezését. Vagyis nagyon vonzza a padló. Innen származik a háztáji elnevezése is: PADLÓPÁRNA. 

Persze az sem mindegy, miből készül a padlópárna külseje. Lehetőleg strapabíró legyen, így nálunk a leselejtezett farmerek nyertek. Bevallom nálunk, vagyis Ritáéknál, nem terem annyi farmer, így Timi is hozzájárult a projekt sikerességhez egypár nadrággal.

És íme a végeredmény. Ideális gyerekjáték, fenékalátét, kicsit szögletes labda, építőanyag...és amit csak el tudjuk képzelni. Leginkább a saját és vendéggyerekek vették használatba és egyszerűbb lesz megnevezni azt a funkciót, amit a párnák még nem töltöttek be, mint amit igen:)






2013. január 7.

A ruhabuli kicsiben...

...ugyanolyan jó mulatság. Rita szombaton bemutatta, hogy is játsszák ezt a nagypályások: naaagy emberek,  naaaagy ötletekkel, naaagy ruhákból, naaagy darabokat...
...a minap Gerdával megcsináltuk ugyanezt kicsiben: kis ember kis ruhájából kis darabokat. A végeredményből a méret természetesen semmit sem von le, legfeljebb hamarabb végzünk a kis munkával :-)

Adott volt egy szoknya, mely derékban tökéletesnek, ám túl hosszúnak találtatott. Nem volt nehéz dolgunk, mert egy fodrot diszkréten levágni egy újabb fodor háta mögött nem igényel többet éles ollónál és óvatos, pontos nyiszálásnál.

Cikcakk ollóval levágtunk belőle kb. 2 arasznyit, kettéhajtottuk és összevarrtuk, majd a felső, eldolgozatlan szélét visszahajtottuk, és körben levarrtuk, kb. 1 centis nyílást hagyva. Ezen át befűztük a gumit, ráigazítottuk a baba derekára, a gumit megcsomóztuk, és kész is lett. 


Olyan hamar elkészült, hogy varrtunk is gyorsan még egyet a barátnő babájának is. 
Az más kérdés, hogy amikor legközelebb találkoztam a szoknyával, egy arasznyi T-Rex derekán díszelget, s ott azóta is tartja magát :-)


2013. január 4.

Új év, új ruha...

...nincs új a nap alatt...csak újrahasznosított régi. Csak így, értékítélet nélkül. Hogy mi lesz abból, ami van, mint tudjuk, rajtunk múlik. Az is, hogy egyáltalán lesz-e valami, vagy kacatok halmaza marad.

Az én életemben nincs sok rutindolog vagy olyan tevékenység, amihez feltétlenül ragaszkodnék. Mégis van egypár, amelyet mindig is fontosnak tartottam és megtartottam élethelyzettől függetlenül. Kisebb mértékben szinte minden nap megteszem, de van minden évben két olyan nap, amikor feltétlenül visszatekintek az elmúlt időszakra és ennek fényében újragondolom a folytatást.  Az egyik köztük december 31. Ilyenkor leülök kettesben magammal, tollal és füzetemmel, és írok. Mindent, amit az elmúlt évvel kapcsolatosan fontosnak találok. Kiírom, egybefoglalom, visszanézek, hogy lássam honnan jöttem, hova érkeztem, és merre tovább. 

Tavaly egy izgalmas évet zártam. Sok embernek, eseménynek és megélésnek volt benne helye. Sok minden lezárult és sok minden megnyílt, bennem és körülöttem egyaránt. Az év utolsó napján nem csak a fejemből kerültek elő az emlékek, de két kezemmel is belekezdtem a selejtezésbe, és előkerült egy adag többé nem szükséges kardigán és pulóver is...tudjátok, Homokozó módra.

Másnap, az új év első napján azzal a határozott érzéssel keltem fel, hogy valami új van születőben. Persze a régiből...Valahogy úgy festett a szoba padlója január 1-én.
A pulóver darabok egyre csak sorakoztak egymás mellett, hol helyett cseréltek, hol összeforrtak és szétváltak,  míg egyszer csak az új formát és új tartalmat meg nem lelték. Én pedig pár órán belül egy új kabátra leltem... Hát így kezdődött az új év.
Ezúton is kívánunk minden kedves játszótársunknak az új évben bátorságot, kreativitást, önmagatok és a világ teljes megélését, és szabad szárnyalást! Köszönjük mindannyiótoknak, hogy velünk vagytok és együtt mehetünk ezen a színes, meglepetésekkel teli és izgalmas úton, és reméljük egyre többen leszünk, akik merjük megélni belső lényünket és megengedjük, hogy életünk vitorláját a kreativitás szele fújja.

2012. december 20.

Nápolyis csillag, nyamiiii!


Az, hogy a Homokozóban sokszor hasznosítunk újra, abszolút belőlünk ered: egyikünk sem tud úgy ránézni valami hulladékra, hogy ne gondolkoznánk el további hasznosításán, mielőtt a kukába kerülne. 
Igen, ettől nem lesz örökéletű egy csomagolóanyag sem, és előbb-utóbb ugyanott végzi, ahol a többi, így valóban az a legjobb, ha minél környezetbarátabb módon csomagolt holmikat vásárolunk. De ha 1-2 nápolyis papírral kiváltunk pár előregyártott és készen kapható díszcsomagoló kelléket, már nem nasiztunk hiába :-)


Ilyen és ehhez hasonló finom nápolyikat is hozott hozzánk idén a Mikulás. A papírja gyönyörű, négyzet alakú, mi kell egyéb az ideális hópehelyhez?


Az alaphajtogatást ENNEK a leírásnak nyomán készítettük, hópehelymintákat pedig sokfelé találni így karácsony előtt. Nekünk EZ az egyik kedvencünk. A címkét lefejtettük, és azzal a felével KIFELÉ hajtogattunk, amelyiken a ragasztómaradványok voltak (jelen esetben ez az arany). Ez azért fontos, mert erre az oldalra rajzoljuk meg hajtogatás után alkoholos filccel a mintát, amit aztán éles, hegyes kisollóval kivágunk. Végül az ezüst oldalát kiterítve a rajzolat nem fog látszani. 


Mi az ajándékcsomagolások tetjére ragasztjuk majd őket, díszítésül.

2012. december 19.

Ó, szép fenyő...

A recept igen egyszerű: végy néhány nagyon apró virágcserepet, tedd le gyermekeid elé egy kis süthető gyurma társaságában, és elképesztő karácsonyfákat fognak készíteni!
Az alábbi fácskák egy 5 éves és egy 10 éves kislány együtt munkálkodásának eredményeképp születtek.
Miután a csomagoláson feltüntetett hőfokon kellő ideig sütöttük (cseréppel együtt, akkor biztos nem lapul le sehol :) , beragasztottuk a fenyőket. Mi ragasztópisztolyt használtunk.

Érdemes hallótávolságon belül maradni amíg alkotnak: a szájuk ugyanúgy jár, mint a kezük, és elképesztő a dumájuk! :-)))


2012. december 18.

Mécses pedig kell!

A címben szereplő jelmondat a hideg, téli időszakra általában igaz, ám karácsony közeledtével egyre nagyobb bennünk a vágy és az igény a fényre és a kívül-belül ölelő melegre (tavaly Rita írt is erről egy bejegyzést).
Így hát nekifogtunk (Timi és 5 éves Gerdája) a mécseskészítésnek, mert ebből sosem elég!
Az alapot azok az üvegpoharak adták, melyeket "10 darab egy ezresért" akcióban vettünk még nyári barangolásaink során egy ócskásnál.


Süthető gyurma és ügyes ujjacskák, amik a gyurmahurkákból lecsippentett darabkákat egymás mellé laíptgatták-simítgatták a poháron - nem is kell egyéb. Csak mikor már készen lettek a mécsestartók, akkor vettük észre, mennyire hasonlítanak új készítményeink egy korábbihoz. A színek, formák szinte azonosak, csupán az anyaghasználatban van némi különbség.


Egymás mellé is kerültek Gerda polcára, s ahogy egyre rövidülnek a nappalok és egyre többet van sötét, úgy gyújtjuk meg bennük a  mécseseket egyre gyakrabban.

Fogajtok neki még ma!



2012. december 16.

Idén már oktatja is :-)

Emlékeztek még ERRE az egy évvel ezelőtti bejegyzésre?


Ha gyors sikerélményhez szeretnétek juttani kicsinyeiteket, érdemes kipróbálni. Annyira könnyű, hogy egy középsős nem csupán elkészíti, de meg is tanítja a barátnőjének. Sőt, olyannyira egyszerű, hogy mindezt mesenézés közben teszi. Mert rajzfilmek nélkül ugyan lehet élni, csak éppen nem egyszerű, és ha már, hát legalább legyen egy kis haszna is :-) Reményeim szerint a csokipapírból előbb-utóbb kötőtű lesz. 
(a tévézős-csokipapírgyűrögetős akció levezetése volt az elmélyült szerepjátéknak és üvegmatricakészítésnek)


A végeredmény magáért beszél. Kerek egy éven át gyűjtött sztaniolpíprjainkból 5 kis műanyaggömböt tudtunk megtölteni. Hogy ez sok vagy kevés....nos, az igen relatív. Nem vagyunk a csoki ellenségei, de nem is esszük kilószám. És bár tekintélyes kupac gyűlt össze a papírokból, azt mindenképp számításba kell venni, hogy alaposan összetömörödnek galacsinkészítés közben.


2012. december 13.

Új füzetek...

...érkeztek a boltba :-)

IDE, ide, ne hagyjatok senkit füzettelenül lézengeni a nagyvilágban :-)  Karácsonyig még odaér!


2012. december 12.

Műanyag rén?

Igenigen, réN, nem elírás! Rémről szó sincs. Bár vannak, akik a műanyag szó hallatán rémeket látnak, és valljuk be: sokszor nem alaptalanul. Ám műanyagok egy ideje vannak, és egy ideig még lesznek is, így teljesen kizárni őket lehetetlen. 
Életünk szinte minden területén és színterén jelen vannak, és bár a viták pro és kontra folynak, vajon az újrahasznosított műanyagból készült fenyő vagy az ültetvényes, esteleg a cserepes verzió a jobb megoldás (hogy csak egy, hamarosan aktuálissá váló témát említsünk), a láthatáron, sőt olykor az orrunk előtt bukkannak fel a műanyagok végtelenül változatos alakban.


A minap némi vasalható gyöngy formájában, melyről KORÁBBAN azt hittem, már elfogytak. De mégsem, így a maradék maradékainak felélése okán kipróbáltunk (Timi és 5évese) egy újabb mókát: műanyag karácsonyfadíszt sütöttünk a kiszúróformában.

Kicsit megkentük olajjal a forma élét belül, beleszórtunk-egyengettünk némi gyöngyöt, majd 200 fokon addig sütöttük, míg eldeformálódtak és egymáshoz tapadtak a gyöngyök.


Az eredeti ötletre ITT bukkantunk.


2012. december 7.

Szombaton WV !!!

Nem, nem elírás, igen, tudjuk hogy kell írni a Volkswagent, igen, az fordítva van...de ez nem AZ!

 Ez Waldorf  Vásár!!!

Ilyen volt a Rákosmentiben...


...igen, PONT ilyen jó! Itt még teljes a készlet nyitás előtt 2 perccel, és kedvenc segédemet sem csábítják még bábelőadások meg kézműves foglalkozások :-) 

És ilyen lesz a szombati a Csillagösvényben, ahol teljes létszámmal leszünk a fedélzeten: 


Gyertek! Aki ismeri a waldorfot azért, aki még nem, hát azért. A nap hangulata különleges, egyszerre nagyon nyitott, törődő, figyelmes, vásárosan nyüzsgő és nyugodt. 

Kékmadár, aki a lakásvásáron is jelen volt kerámiát fest majd a gyerekekkel!

2012. december 5.

Lakásvásár, avagy egy új hagyomány születése

Valószínűleg minden a születéssel kezdődik...egyszer mi is megszülettünk, majd megszülettek az egyéni kezdeményezéseink, aztán páros projektek, és egyszer csak felnövünk és megnyílunk, egészen addig, hogy közös, közösségi projektek is létrejönnek.

A szombati lakásvásár egy csepp inspirációból, a Kreatív Homokozó 1 éves születésnapi apropójából, Timi lelkesedéséből és számos alkotó összefogásából született. Mert együtt ünnepelni jobb, megosztozni örömökben, gondolatokban, tudásban sokkal több, mint mindezt megtartani magunknak. Együtt többek vagyunk, és együtt többet adhatunk.

A vásár-koprodukció résztvevői voltak: Colette, Ezkriszti, Hokata, Katbo, Kékmadár, Molnár Csikós Hajni, Pjulcsy, és persze a Kreatív Homokozó. 


Mindannyiunk nagy örömére olyan pörgés volt a szombati vásáron, amire nem is számítottunk. A nappali volt a vásártér, a konyha a büfé, beszélgetések helyszíne, nyugi-sarok és mindenes, a gyerekszoba pedig, hát a gyerekszoba az csakis gyerekszoba lehet:) Vagy mégsem? Időnként a gyerekszoba szőnyege is felnőtt beszélgetésekre hegyezte a fülét: hol gyerekekről, hol az életről, alkotásról vagy lelkivilágról esett szó.


Új közös projektek is születtek, de ezekről majd a jövő a maga idejében mesél :)


És persze a takaróvarró sarok...spontán lelkesedésből Tündi kezdte, s attól fogva sosem állt üresen. Ki egy virágot, ki tízet, de szorgos kezek mindvégig bevirágozták a babatakarókat, amelyek minden reményünk szerint hamarosan az új kis tulajdonosokhoz költöznek.

Sok biztatást és pozitív visszajelzést kaptunk, rengeteg fülig érő szájat láttunk, többen egyenesen követelték, hogy legyen folytatás...így hát LESZ! A mikorról és egyéb részletekről természetesen nem most nyilatkozunk, hiszen előttünk még néhány vásár, melyek ugyan nem saját szervezésűek, ám ugyanolyan lelkesen és dolgosan készülünk rájuk. 

Holnap eláruljuk, hol találkozhat velünk szombaton, aki bármilyen okból lemaradt a lakásvásárról!

2012. november 28.

Zöldbaba

A Green Baby termékei alig egy éve kaphatók Magyarországon. Minden igényt kielégítő, professzionális baba- és mamaápolási kellékek. ITT tudtok utánaolvasni a brit gyártó környezet iránt elkötelezett magatartásának és a kenceficéknek. 
A Green Baby is itt lesz szombaton.




Kékmadár

Kékmadár kerámiái lágyak, nőiesek, finomak. Maga Kékmadár is, akár a munkái. Ez így kerek, alkotó és alkotása egységben. Érdemes személyesen is megismerni, a tárgyakat kezünkbe ölelni.
ITT megteheted.


2012. november 27.

Julcsi és Katbo

Ma Katbo és Pjulcsi részvételét tesszük közhírré. Ők ugyan kicsit közelebbről érkeznek, mint Colette és Hokata, ám annál izgalmasabb portékákat hoznak majd. Katbo saját készítésű natúrkozmetikumokat és fonalakat, Julcsi pedig félreismerhetetlenül huncut babáit és új szoknyakollekcióját! 

Gyertek, Katbo bizonyára ugyanúgy készül teszterekkel, mint a nagy drogériák, és Julcsi szoknyáit is lesz hol felpróbálni, még sorban állni sem kell a próbafülkék előtt :-)


--------------------------------------------------------------


2012. november 26.

Az első füzet pedig....

....Galandyhoz költözik.
Gratulálunk, és köszönet a sok-sok válaszért!

Ennek a füzetnek lesz gazája Andi. Plusz apropója is van annak, hogy pont erre a füzetre esett a választásunk: a gyapjúsálat, melybe a fázós füzet burkolózott Colette hagyományozta ránk még  tavasz sálas Homokozó Klub alkalmából. Most pedig, mint azt már olvashattátok Colette is itt lesz a szombaton a lakásvásárban.

Hamarosan megmutatjuk a másik füzetet is, amit azok között sorsolunk ki, akik szombaton eljönnek.

Lakásvásár - Colette és Hokata

Elsőként engedjétek meg, hogy bemutassuk nektek a lakásvásár két azon alkotóját, akik nem sajnálják a fáradságot 130 kilométer megtételére sem! Nem mintha a kreatív blogtérben bemutatásra szorulnának, hiszen Colettet és Hokatát mindenki ismeri. Itt és most kizárólag mint a lakásvásár résztvevőit kell bemutatnunk őket. S elsőként, hiszen a legmesszebbről érkeznek. 
Így hát van szerencsénk felkonferálni Colettet energiabombaként robbanó táskáival, hangulatbonbonjaival, kiegészítőivel, és Hokatát színpompás festményeivel, képeslapjaival, ékszereivel!


Gyere, nézd meg portékájukat személyesen, és ismerd meg őket közelebbről! 


Mi Kisnyalka óta tudjuk, hogy velük pont olyan színesen és izgalmasan telik az idő, mint  amilyen színes  és izgalmas minden alkotásuk.

A lakásvásár részleteiről ITT olvashatsz. Várunk! 

2012. november 23.

Indul a szülinap! Gyere játszani!

Rendhagyó módon üljük meg a KH 1. szülinapját. Mint arról már beszámoltunk, november 30-án füzetkészítő délutánt tartunk, ahol saját kezűleg készíthetsz ajándéknak (is) való füzetet, hogy egyre kevesebb ember legyen füzettelen :-)

December 1-én szombaton pedig egész napos rendezvénnyel várunk! 10-18 óráig kinyit a LAKÁSVÁSÁR, ami sokkal több lesz egy vásárnál! Amellett, hogy 8 ismert és elismert alkotó lesz jelen a portékáival, az alapvető cél az, hogy aki betér közösségi éléménnyel gazdagodjon. 

LESZ TEHÁT MÉG:
- KÁVÉ, TEA, SÜTI
- BESZÉLGETÉS 
- JÁTÉK A KREATIVITÁSSAL 
- FOLYTATÓDIK A VIRÁGOS TAKARÓVARRÁS

Gyertek tehát egy kötetlen találkozásra, ahol a szó szoros értelmében SZABAD A VÁSÁR!


És ha szülinap, akkor JÁTÉK!

Két füzetért lehet ringbe szállni: 
- kik lesznek a vásározók? Ki az a 8 alkotó, akikkkel egész nap beszélgethetsz, és akiktől minőségi, egyedi ajándéknak valókat szerezhetsz be a fa alá? A kép segít :-) Aki legalább 4-et meg tud nevezni itt vagy a fb-on megjegyzésben, azok közül Fortuna választja majd ki a legszerencsésebbet. A válaszokat nov. 24-én este 7-ig várjuk.
- mindazok között, akik személyesen is eljönnek a vásárba szintén kisorsolunk egy füzetet.

A pontos helyszínről emailben adunk pontos információt, ezért kérünk, hogy levélben vagy privát fb-üzenetben keress minket!

Decemberi programok, elő a naptárt!

Íme a decemberi programok, ahol személyesen is találkozhatunk. Igen változatos lesz, a közös füzetkészítéstől a szülinapi összejövetelen át a vásárokig sokfelé megfordulunk.  
Minden küszöbön álló rendezvényről részletesen is írunk majd. 

Gyere Te is !



2012. november 22.

Az SK-füzetekről - avagy kezdődik a szülinap!

Rég nem esett szó róluk, pedig megérdemlik a figyelmet. Ezt bizonyítják azok a füzetek, melyek eddig elkészültek. Voltak borítók, melyek postán érkeztek és nem voltunk jelen a születésüknél, és voltak, melyeknél ott bábáskodtunk. Élmény volt, különleges tapasztalat: látni, hogyan ver gyökeret egy-egy gondolat és kezd élni a textilen, visszatükrözve az alkotó lényét, hangulatát, gondolatait...hogyan formálódik, változik menet közben, s miként nyeri el végleges alakját.

Az alábbi kép, mely a Kisnyalkai alkotótáborban készült füzetekből ad ízelítőt, ékes bizonyítéka annak, hogy ahány ember, annyi füzet. Nincs két egyforma, hiszen alkotni csak önmagunkból merítve tudunk.


ITT olvashattok bővebben az SK-füzetekről.

Várjuk a vállakozó kedvű füzetkészítőket! Ha te is vágysz saját készítésű füzetre akár magadnak, akár ajándéknak, írj nekünk: kreativhomokozo@gmail.com!

Ha próbára tennéd alkotóképességed, de egyedül nem vágnál bele, gyere el a KH füzetkészítő délutánjára november 30-án! 

Minden kelléket és eszközt biztosítunk, a füzetet készre kötve veheted majd át. A részvételi díj, mely minden eszközt, alapanyagot, egy kis frissítőt és sütit is tartalmaz 4000 forint, ami pont annyi, mint egy kész füzet ára. Ám cserébe nem csupán egy füzetet kapsz, hanem tudást, valamint az SK-füzetkészítő oktatóanyagot pdf-formátumban. 

A hangsúly a borítókészítésen lesz, de egy kis önismereti- és kreativitásfejlesztő gyakorlatot mindenképp becsempészünk a lapok közé :-)

A program a belvárosban, metróval jól megközelíthető helyen lesz 30-án du. 3-tól 6 -ig.

Ha érdekelnek a részletek, írj nekünk!

Karácsonyig bőven elkészül, még a postázás is belefér, ha szükséges.

Gyertek!

Annál is inkább, mert egy éves lett a Kretaív Homokozó, és ez a program csak az első az események sorában!

2012. november 19.

Egy füzetet? Inkább huszat!!!!!


Ez a füzet már elfogyott, DE rendelhető, sok más füzettel együtt! 

Dec. 1-ig várjuk a rendeléseket! 

HA LEGALÁBB 10 FÜZETRENDELÉS ÖSSZEJÖN, 4000 HELYETT 3500-ÉRT TUDJUK ADNI A FÜZETEKET, HA PEDIG 20, AKKOR 3000-ÉRT ! 
Használjátok ki az alk
almat! 

Itt tudtok nézelődni:
http://www.meska.hu/Shop/index/226
http://www.meska.hu/Shop/index/sold/226

A remek toborzós ötletet Kékmadártól kértük kölcsön:http://keramiamania.blogspot.hu/2012/11/bogre-bizniszre-fel.html
Még lehet jelentkezni nála is :-)