2013. március 14.

Homokozó Klub - március 23!!!

Írjátok be a dátumot a naptáratokba, mert jövő szombaton ismét Homokozó Klubot tartunk!


Itt a tavasz! Legalábbis az ajtórésbe már betette a lábát (bár ma épp mintha meggondolta volna magát...) Mi is készülődünk, tervezünk, szabunk-varrunk, kinti programokon törjük a fejünket és már előre zöldben látjuk a világot - természetesen a szó környezetbarát értelmében is.

Ismerős érzés, ugye?
Közös készülődésre hívunk benneteket TAVASZI HARMÓNIATEREMTÉS címmel.

A tavaszi Homokozó Klub célja, hogy beindítsuk magunkban azt a folyamatot, amit a kikelet a természetben minden évben újra és újra elvégez:
megszabaduljunk a régi, lejárt, kopott, minket többé nem szolgáló dolgoktól, gondolatoktól és hozzáállásoktól és helyükbe teremtsük azt a harmóniát, amire vágyunk. Mindannyiunk számára más és más jelentéssel bír ez a szó: harmónia. A Klub minden együtt töltött perce azt a célt szolgálja majd, hogy a szó igazi, mély és éppen aktuális tartalmát ki-ki felderítse és megfogalmazza önmaga számára. 

S hogy mit is alkotunk majd? PÁRNÁT! Multifunkciós darabot, amivel díszítheted a kanapét, használhatod ülőpárnának, vagy éppen kiviheted magaddal a szabadba. Egy biztos: ha ránézel, mindig emlékeztetni fog azokra a gondolatokra, amik készítése közben bukkantak felszínre.
Harmónia párnát varrunk, ahol megpihenhetünk, erőt gyűjthetünk, ha ránézünk, hiszen mi magunk hoztunk létre.



FIGYELEM: semmilyen előzetes tudományra és tanulmányra nincs szükség a párna elkészítéséhez! Kezdők is bátran belevághatnak, szakmai háttér, infrastruktúra és minden szükséges alapanyag és eszköz rendelkezésre áll majd, ahogy mindig. No és persze az elmaradhatatlan kávé, tea és süti.

S hogy a zöld ne csak színként, de a szokott módon alapelvként is legyen jelen, a párnák alapanyagául megunt ruhákat, hulladék anyagokat használunk majd. Így ha van olyan ruhadarabod, anyagod, amit nem használsz, hozd el (anyagfajtára, formára, vastagságra való tekintet nélkül), hátha épp az kívánkozik majd valamelyik párnára!

MÁRCIUS 23-án, szombaton 14 órakor várunk a belvárosban (pontos címet a jelentkezőknek emailben küldünk), kb. hat óráig tart majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Véleményed értékes építőelem, mondd el!
Köszönettel vesszük.