Beszélgetünk: moziról, kismamaságról, magunkról és ajtókról

Egymással beszélgetünk. Szombat estére közös mozizást terveztünk be, mi és a fiúk, mármint a nagy fiúk. Afféle felnőtt este. A filmválasztást rám (Ritára) bízták. Megtisztelő és kockázatos vállalkozás...Miután elkészültem a hármas toplistával (tőlem szokatlan módon átnéztem a kritikusok véleményét, szinopszisokat, nézői visszajelzéseket) spontán módon egy negyedik opcióval rukkoltam elő. A legszebb dolog. Mármint ez volt a film címe...Alcím: intim és őszinte vallomás az anyaságról. Részletes ajánlót itt olvashattok. Az előzetest pedig ITT tudjátok megnézni.

A franciás eleganciával és könnyedséggel kezdődő film egy adott ponton levetette a humor védőpajzsát és a felszín karcolgatása után húsba vágó mélységek felé indult. A film bemerészkedett az anyaság olyan zugaiba, amelyekről nem illik beszélni. Átélni sem, hisz az anyaság csakis a legszebb dolog lehet, árnyoldalak nélkül. Azt hiszem, aki már átélte tudja, hogy fény árnyék nélkül nem létezik. Egyszerűen ellentmond a természet törvényeinek. Az árnyoldal akkor is létezik, ha letagadjuk...a film olyan témákat taglal, mint elhanyagoltság, magány, bezártság, kimerültség, eddigi értékek megkérdőjelezése és újak még-meg-nem-találása...erről beszélgetünk mi is.

kép INNEN

Habár a film egy fiatal pár családdá válásának bukkanóit és hajtűkanyarjait tárja elénk szokatlanul szókimondóan, nekem (Timinek) három lurkó világra hozatala után is érdekes, szórakoztató és egyben megrázó élmény volt a mozi. Hiába van tökéletesen tisztában az ember lánya az árnyékos oldallal is, hiába élt át maga is hasonlóan nehéz napokat és heteket (ó, netán hónapokat) mindezt a maga folyamatában végignézni, mintegy kívülről látva magunkat felkavaró...és egyben persze megnyugtató: hiszen ha valaki valahol messze készített egy filmet a mi problémánkról, akkor (hurrá!) az nyilvánvalóan nem csak a mi problémánk! 

És mégegy tanulság: nos, a humor sok nehézségen átsegít :-) 

Innen át is veszem a szót...igen, a humor ilyenkor nélkülözhetetlen. Hány meg hányszor rugaszkodtam el a humor ugródeszkán. Máris eszembe jutott egy olyan őszi nap, ami látszólag esélytelenül indult, folytatódott és talán be is fejeződött volna, hacsak abba nem hagyom az erőlködést és nem nevetek az egészen. Talán a nevetés is kévés lett volna. Megállítottam, szembenéztem vele, majd másképp éltem meg. Ugyanazt a színezőlapot más színekkel festettem ki. Így...a humor fontos, de eljön az a pillanat, amikor a humor kevés. Túl kell lépni rajta és szembe kell nézni a dolgokkal. Igényem van magán időre, igényem van felnőtt társaságra, igényem van új ismeretekre és igényem van arra, hogy azt, ami bennem van feldolgozzam és új formába öntsem. Erről beszél a film, és erről beszélünk mi is. Akár gyerekesen, akár gyerekek nélkül. Máris átcsúsztam egy nagyon fontos témába: mindenre és mindenkire jut belőlünk, de vajon nekünk is jut magunkból? Lelkiismeret furdalás nélkül, alanyi jogon töltünk-e magunkkal minőségi időt? Vagy futólag megivott kávéval továbblépünk a következő kötelességre? A hogyan itt nem egy technikai megoldás, hanem szemlélet. Elhinni, hogy fontos, és tenni érte. Nem könnyű. Nekem nem. De fontos, mert csak így tudok teljesen lenni, nem csak félig és kötelességből...

Mit is tudnék hozzátenni Rita szavaihoz? Talán csak annyit, hogy akár átéltétek már az anyává és családdá válás szépséges és korántsem könnyű folyamatát, akár még előtte álltok, feltétlenül nézzétek meg a filmet, mert minden érzelmi hullámmal együtt, amit közben átéltek majd a tudat: "nem vagyok kakukktojás" végtelenül vigasztaló. 

Véleményetekre is kíváncsiak vagyunk természetesen!