Csinálnánk, de... amint hozzákezdenénk hirtelen semmi sem jut eszünkbe, vagy ha jut is, elbizonytalanodunk vajon jó lesz-e... Gondolom valamikor Te is találkoztál már azzal a bénító érzéssel, lefagyásszerű állapottal, amikor képtelen vagy alkotni. Ennek természetesen sok oka lehet, de az egyik legtipikusabb kreativitás visszatartó erő: az ELVÁRÁS.
Milyen elvárásokat szoktunk ilyenkor támasztani magunkkal szemben?
- elsőre sikerülnie kell
- tökéletesnek kell lennie
- meg kell felelni (belső cenzúrának, saját vagy valaki más elképzeléseinek egy adott dologról, közízlésnek vagy egy adott csoport, illetve egyén ízlésének, stb.)
- nem hibázhatok
A kreativitás eleve egy nyitott állapotot feltételez, ami fogékonnyá tesz a belső és a külső világból érkező impulzusok iránt. Az elvárás irányította állapot egy zárt állapot. Kicsit olyan, mint amikor a ló fejére szemellenzőt tesznek, hogy ne lásson se jobbra, se balra. Csakhogy mi nem vagyunk lovak! Így a mi esetünkben az elvárás eleve determinál egy mozgási pályát és kizárja azokat a bennünk és körülöttünk lévő lehetőségeket, amelyekből inspirációt, ötletet, lendületet és erőt tudnánk meríteni.
Példa kedvéért nézzük mi történik, ha az az elvárás önmagunkkal szemben, hogy nem hibázhatunk. Nekem ez a kedvencem, sok mindenről voltam képes lemondani a nem-hibázás jegyében. Érdekes módon, miközben teljesen rendben voltam azzal, hogy valaki más hibázik, saját magammal szemben teljesen elképzelhetetlen volt, hogy hibázzak...
...ha félünk hibázni, csak biztonságos pályán mozgunk, avagy ismételjük önmagunkat
...ha mégis nekilátunk valami új kipróbálásának, nem vállaljuk ezt fel teljesen, nem merjük átadni magukat a folyamatnak
...rendszerint megfosztjuk magunkat az értékes visszajelzésektől, így a fejlődési lehetőségektől is
...erőtlenné válunk, hisz az alkotóerő helyét félelmek foglalják el
...és ha mindemellett mégis sikerül hibázni, gyomorgörccsel az gondoljuk, hogy inkább nyelje el a föld, minthogy ezzel kelljen szembenézni. Legrosszabb esetben örökké lemondunk az újabb próbálkozástól.
Ezzel röviden bepillantottunk az elvárások birodalmába és résnyire nyitottuk a kaput, hogy a későbbiekben alaposan körbejárjuk a témát. Az elvárásokkal számtalan módon találkozunk, így mindenki maga vérmérséklete alapján reagál rájuk. Abban, viszont biztosak lehetünk, hogy a kreativitásra nézve az elvárás olyan, mint a póráz. Abból a szögesdrótos fajtából...
Szükséges-e a kreativitást, az alkotóerőt pórázon tartani? Szerinted? Hogyan ismerjük fel az elvárás pórázát? És mit csináljunk, ha felismertük? Ezen a gondolatsoron haladunk végig elkövetkező hetekben - egészen a megoldásokig. Oszd meg velünk Te is a meglátásaidat, gondolataidat és kérdéseidet a témában!
- nem hibázhatok
A kreativitás eleve egy nyitott állapotot feltételez, ami fogékonnyá tesz a belső és a külső világból érkező impulzusok iránt. Az elvárás irányította állapot egy zárt állapot. Kicsit olyan, mint amikor a ló fejére szemellenzőt tesznek, hogy ne lásson se jobbra, se balra. Csakhogy mi nem vagyunk lovak! Így a mi esetünkben az elvárás eleve determinál egy mozgási pályát és kizárja azokat a bennünk és körülöttünk lévő lehetőségeket, amelyekből inspirációt, ötletet, lendületet és erőt tudnánk meríteni.
Példa kedvéért nézzük mi történik, ha az az elvárás önmagunkkal szemben, hogy nem hibázhatunk. Nekem ez a kedvencem, sok mindenről voltam képes lemondani a nem-hibázás jegyében. Érdekes módon, miközben teljesen rendben voltam azzal, hogy valaki más hibázik, saját magammal szemben teljesen elképzelhetetlen volt, hogy hibázzak...
...ha félünk hibázni, csak biztonságos pályán mozgunk, avagy ismételjük önmagunkat
...ha mégis nekilátunk valami új kipróbálásának, nem vállaljuk ezt fel teljesen, nem merjük átadni magukat a folyamatnak
...rendszerint megfosztjuk magunkat az értékes visszajelzésektől, így a fejlődési lehetőségektől is
...erőtlenné válunk, hisz az alkotóerő helyét félelmek foglalják el
...és ha mindemellett mégis sikerül hibázni, gyomorgörccsel az gondoljuk, hogy inkább nyelje el a föld, minthogy ezzel kelljen szembenézni. Legrosszabb esetben örökké lemondunk az újabb próbálkozástól.
Ezzel röviden bepillantottunk az elvárások birodalmába és résnyire nyitottuk a kaput, hogy a későbbiekben alaposan körbejárjuk a témát. Az elvárásokkal számtalan módon találkozunk, így mindenki maga vérmérséklete alapján reagál rájuk. Abban, viszont biztosak lehetünk, hogy a kreativitásra nézve az elvárás olyan, mint a póráz. Abból a szögesdrótos fajtából...
Szükséges-e a kreativitást, az alkotóerőt pórázon tartani? Szerinted? Hogyan ismerjük fel az elvárás pórázát? És mit csináljunk, ha felismertük? Ezen a gondolatsoron haladunk végig elkövetkező hetekben - egészen a megoldásokig. Oszd meg velünk Te is a meglátásaidat, gondolataidat és kérdéseidet a témában!
Azt hiszem erdemes azzal kezdeni, hogy en pont a masik oldalrol jovok. Az en szotaramban az elvaras erot es tartast jelent, ha szelsosegesen akarok fogalmazni szabadsagot. Es ez pont annyira nem dontes kerdese, mint hogy valaki alkoto-e. Ha nincs semmi, amihez meri magat az ember, akkor az egy legures ter, abban meg megfullad.
VálaszTörlésA tehetseg nem dontes kerdese, vagy valami demokratikus alapon mindenkinek kijaro jog (sajnos). En sokaig azt gondoltam, hogy barkinek el lehet magyarazni barmit, mindenki kepes barmit megerteni. Es ezt tiszta, liberalis lelekkel tettem. Ma azt gondolom, hogy tiszta arrogancia volt. Azt feltetelezni, hogy, ami nekem egyszeru es magtolertetodik az masnak is az, az egyik legdurvabb elvaras, raadasul meg csak ki sem mondja az ember.
Az osszes mondat igaz marad, ha ele teszed, hogy `ha nem felunk hibazni` ugyanazok a kovetkeztetesek igazak max mas ervelessel.
En is szeretek varrni, de ez hobbi es magam reszerol szigoruan nem `alkotasnak` hivom, mert az en olvasatomban ez nem az. Persze mindenkinek joga van ott meghuzni a hatart, ahol szeretne.
Nyilvan nem tudom, hogy merre megy tovabb az iras, csak ugy erzem, hogy az alapfelteves nekem nem stimmel...
(Timi, tudod jol, hogy nalam ez azt is jelenti, hogy NAYGON kivancsi vagyok, hogy mit irtok!!!)
Kicsoda, nagyon köszönjük, hogy megosztattad a meglátásaid. Megértem (én=Rita) a nézőpontodat, hosszú ideig én is hasonló szemszögből szemléltem a dolgokat. Nem térek ki most minden felvetésedre, vagyis idővel igen, csak nem ebben a megjegyzésben. Egy alapvető dolgot, viszont, fontosnak látom tisztázni: kreativitás, alkotás, alkotó élet nem kiemelkedő tehetség, hanem szemlélet kérdése. A homokozó célja a tudatos és alkotó életre való ösztönzése és annak elősegítése. Nincs elvárásunk arra nézően, hogy ez miként zajlik egy-egy emberben, semmit sem kell elérni, bebizonyítani, stb. Ez egy lehetőség, amellyel érdemes élni, hogy megélhessük az életünknek egy olyan dimenzióját (minden más mellett)amely más lendületet ad az életünk más területeiben is. Ami a szavak használatát illeti, azt érzem, hogy bizonyos szavaknak, kifejezéseknek más más árnyalata van egyénre válogatva. Az jutott eszembe, hogy írunk egy bejegyzés hogy bizonyos, a homokozóban gyakran előforduló szavakat, mi miként értelmezünk. Afféle Homokozó-szótár:) ...a téma jövő pénteken folytatódik.
TörlésIgen, értem, hogy az elvárás szabadság és egyetértek. Ugyanakkor a Homokozóval is. Nekem az elvárás néha szárnyakat ad, néha totál leblokkol. Mitől függ? Pl. hogy kitől jön, épp milyen napom van, volt-e már korábban az adott témában sikerélményem vagy tucatnyi kudarc után egy sokadik elvárás. De talán a legfontosabb a ki várja el kérdése.
Törlés