2012. január 12.

A vacsora tálalva

Mindig érdekes nézni, hogyan fogan meg egy ötlet. Nálam ez általában indirekt folyamat, és több tényező áll a háttérben. Nézzük csak sorra: többször azt írtuk, hogy "heti menü" (evéssel kapcsolatos asszociáció), szóba került lánc (kapcsolódik az asszociáció, gondolatlánchoz), majd felelevenült a nejlongömb (nejlon, mint anyag asszociáció). Ebből született az újrahasznosított tányéralátét.


A karácsony előtti nejlonzacskó-mentési akció óta a zacskók újra csak szaporodtak. Színesek és átlátszóak egyaránt. Legyen megint övék a pálya! A nejlonzacskó újrahasznosításában, újragondolásában nem csak az az érdekes, miként tegyünk értékessé egy mindenki által lenézett tárgyat, remek kreativitásfejlesztő gyakorlatként is szolgál. 

Az erősebb műanyag zacskókat (pelenka csomag is remekül megfelel) hosszában csíkokra vágjuk. Én kb. 10 cm széles csíkokra szabdaltam szemmértékkel. 

Hajtsuk össze úgy, hogy mindkét vágott széle befelé kerüljön, majd varrjuk le.


Most jön már az óvodából ismert fűzés. Ha vannak óvodás vagy iskolás gyerekeid, őket is munkára lehet fogni. Jó móka mellett finommotorika-fejlesztő gyakorlatnak is kiváló. A végeket érdemes egy-egy gombostűvel rögzíteni, különben könnyen szétcsúszik a mű.


Most már csak össze kell varrni és készen is vagyunk. Én sorról sorra mentem egyik és másik irányba egyaránt, de lehet össze-vissza, átlósan, szabad gépi tűzéssel vagy ahogy kedved van. A kilógó szárakat hagyhatjuk is lógni rojtokként. Vagy visszahajthatjuk egyik, másik, vagy mindkét oldalon. A képen az utóbbi verzió látható.

Vagány (ez nem kérdés ugyebár :-), praktikus (mert letörölhető) és környezetbarát (mert az újrahasznosítás mellett újabb jó pont, hogy nem vásároltunk bolti alátétet). De a legfontosabb: magunk készítettük! Nálunk még 3 darab hiányzik, a jövőbéli nejlonzacskóknak is már megvan a helye:)

6 megjegyzés:

  1. Naggggggyon jó! Előbb nyúlok a természetes anyagokhoz, de ha sokáig együttMŰködünk, még a MŰanyagot is megszeretteted velem:-)Előre köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Az ötlet remek, máris továbbgondoltam :)) Már csak sok-sok nejlonzsacskó kell, ezentúl nem fogom kategorikusan visszautasítani, legalábbis a mutatósabbakat nem. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Nagyszeru ez az ottlet.
    Néhàny évig rabja voltam a Bar-akban kidobott kàvészacskokbòl valò tàska készìtésnek. Jò nagyszàmban osszegyult kàvés zacsik ott àllnak, ùj alkotàsra vàrva.
    Azt hiszem ezek utàn nem sok fog megmaradni....;-)
    Koszonom az ottletet....

    VálaszTörlés
  4. nahát, Tuci, te itt!!! a fórumon "találkoztunk" utoljára :-) szóval bárokból, kávézókból gyűjtöttél zacskókat? hát ez nagyszerű ötlet, köszi, hasznos lesz!

    VálaszTörlés
  5. Colette, a MŰanyag az igazi MŰ anyaga. Nem is kell mondani, hogy éljen sokáig, mert alapból sokáig él. Majd teszünk, hogy mindig megújulva. Így lesz.

    VálaszTörlés
  6. Gina, nagyon kíváncsian vagyunk! Reméljük hamarosan kiderül!

    VálaszTörlés

Véleményed értékes építőelem, mondd el!
Köszönettel vesszük.