2012. január 26.

Dizájn csütörtök - amikor a dizájn csütörtököt mond

Veletek is előfordul, hogy valamit kifundáltok, elterveztek, szépen kigondoljátok a hogyant s a mikéntet, aztán  mégsem egészen úgy sikerül? Vagy egyáltalán nem sikerül... Na, ilyenkor van csak igazán szükség a kreativitásra!
Úgy döntöttünk, hogy megmutatjuk: mi sem vagyunk tökéletesek :-) De nem ám! És ezt bevallani nem szégyen. 
Elsőként a konyhából hozok példát (ezúttal én, Timi). Nem, nem fogunk gasztrobloggá alakulni, pusztán azt szeretném bemutatni, hogy a kreativitás nem az ollónál és a tűnél, még csak nem is a nejlonzacskóknál kezdődik. Elég csak egy mezei sütés-főzés, ahol bebizonyíthatjuk: a kreativitásnak nincsenek határai, és még a kudarctól is megmenekülhetünk, ha  vesszük a bátorságot defektjeink effekté alakításához.

A minap elhatároztam, hogy hegedűs tanítványaim félévzáró hangversenyére sütök egy adag muffint. Szépen elterveztem, hogy diót aprítok a tésztájába, a tetejére pedig citromos cukormázat csurgatok egy csepp piros pöttyel a közepébe, amiből aztán egy fogpiszkálóval piros szárakat húzok, így alakítva ki egy-egy hangjegyet. Végiggondolt, alapos tervezés, nemde?
Egyetlen dolgot hagytam számításon kívül: a muffin teteje olyan púpos lesz, mint a tanúhegyek a Balaton-felvidéken. Annak rendje s módja szerint le is csurgott a piros pöttyöcském a hegy oldalán, még mielőtt szárakat húzhattam volna neki. Ha már lúd, legyen kövér, jól meghúzgáltam a fogpiszkálóval: legalább tarka legyen. Nos, a végeredmény inkább hasonlított egy vámpírlakomára, mint guszta süteményre. Biztosra vettem, hogy a lányok finnyogni fognak, a fiúk meg a vér képzetétől megittasulva idétlen heccelődésbe kezdenek majd, az ünnepélyes hangulat pedig odavész.
A dizájn csütörtököt mondott. És itt lépett színre a defektből effekt kommandó. Olló, fogpiszkáló, ragasztó és piros filctoll elő, 5 perc múlva pedig már ott díszelgett minden muffin tetején egy pici papírzászló hangjeggyel a közepén. A gyerekeknek nagyon tetszett az alkalomhoz illő különleges zászló, s ez (meg a süti zamata :-) olyannyira  lekötötte figyelmüket, hogy a véres valóságot észre sem vették. Pillanatok alatt elfogyott, még időm sem maradt lefényképezni a felzászlózott finomságokat.


Kíváncsiak vagytok, milyen más terveink mondtak csütörtököt ?

4 megjegyzés:

  1. mivel akartal rajzolni ra? mert vannak filcszerü etelfestekek is, azokkal egyszerübb-de jol megoldottad;)

    VálaszTörlés
  2. ó, ilyen extráim nincsenek, csak az ételfestékporok, amivel gyapjút festek. kivételesen rendeltetésszerűen használtam, ételhez :-)
    én a nagyinál láttam régen, hogyan húz villával, pálcikával mintákat a fehér cukormázra csöppentett kakaós mázból.

    VálaszTörlés
  3. nem is ertem mirol beszelsz? olyan, hogy valamit eltervezek es nem sikerul? soha:-P
    a titok, hogy kell egy JO NAGY lada, amiben jobb sorsukra varnak:-)

    VálaszTörlés

Véleményed értékes építőelem, mondd el!
Köszönettel vesszük.