2012. szeptember 10.

Apáról fiúra, avagy újrahasznos ovizsák

Ha már elbúcsúztunk a bölcsitől, jöhet a következő életszakasz, avagy az óvoda. Aki már találkozott ezzel a jelenséggel, tudja miről van szó: váltócipő, váltóruha, ovizsák....Apropó: OVIZSÁK. Ő lesz most a főszereplő, hisz ismét csak lelki okok miatt, vagyis ráhangolódás végett úgy döntöttem, hogy ez saját kezűleg készül el. Tudjuk, hogy ezer forint alatt készen is kaphatunk, de...de azt is tudjuk, hogy az csak egy ovizsák lesz. A mienk pedig egy, sőt kettő igazi apa ingből készült - kék kockásból és lila kockásból.

Kicsit az ingekről: a férjem (itt Rita) pont a kisnyalkai alkotótábor előtt selejtezte le két ingét, így nem volt kérdés, hogy velem jönnek a táborba. Már első nap igen hasznos mozdonyokká (vagyis ingekké) váltak, hisz belőlük készítettek a táborozók értékelést az aznapi általam tartott önismereti tréningre. Az volt a feladat, hogy készítsenek nekem ruhát másnapra (amit egész nap hordtam is) az alapján, hogyan értékelik a munkámat. Mivel előre nem tudták mi vár rájuk, az egész csapatra jutó célszerszám készlete következőképpen alakult: egy olló, jó néhány kéz és saját kreatív elméik. Íme a végeredmény:



A képen értelemszerűen Timi és én vagyunk:) Köszönet Colettének a képért!
Azóta újabb megpróbáltatás, vagyis metamorfózis vár az ingekre. Ezúton ovizsákká fognak átalakulni. A szabásminta, amelyhez az egyetlen adott dolog az akasztó egy Homokozó Klub asztalterítőből készült, így még egy-két gondolatmag is lobogott szemem előtt. 



A hátulját egyben szabjuk ki, az elejét két részből (+ráhagyás két rés összevarrásra) készítjük, hiszen a lényeg, hogy a zsákba elölről be tudjunk nyúlni. Mielőtt a zsákot összevarrjuk, tegyünk rá minél több zsebet: fogkefének, zokninak, útközben szedett gesztenyének...ha már újrahasznosítjuk, a legjobb, ha kihasználjuk az alapanyag adottságait. Azt nem csak esztétikailag, hanem funkcionálisan is megtehetjük, például ahhoz, hogy minél kevesebb szélt kelljen leszegni, már eleve elszegett alkatrészeket használjunk.

Alább egy tipp zsebek eldolgozáshoz:



Ha minden részlet megvan, a zsákot összevarrjuk, a tetejét szabadon hagyva, hogy kiférjen az akasztó. Kész a zsák! Én úgy éreztem, hogy még kis időre szükségem van, mielőtt végleg átlépek az új életszakaszba, így fogtam egy tűt és cérnát és maradékanyagokból még a nevét is rávarrtam. 


Azt hiszem kezdődhet az ovi, visszamehetek a munkahelyemre, jöhet az ősz...

2 megjegyzés:

  1. ohh, ezt a zsákot egy hete már az ovinkban láttam lógni, nem tudott nem megakadni a szemem... :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj de kicsi a világ:)...és olyan, mint egy kirakós játék. Mindig egy-egy újabb darabka a helyére kerül.

    VálaszTörlés

Véleményed értékes építőelem, mondd el!
Köszönettel vesszük.